Első körben: Star-Crossed

A vártnál jobban tetszett.


Igaz, nem hangoztattam túl sokszor, de ezt a sorozatot vártam a legjobban, ennél jobban már csak a The 100 várósabb. Na de ne kanyarogjunk el a tárgytól. Egyszerűen imádtam. Nagyon jó volt az első rész epekedve várom a másodikat. És az a cliffhanger, amivel véget ért. Na így kell egy jó sorozatot elkezdeni. Persze nem tökéletes a sorozat, volt benne kiszámítható rész, mégis ezt az egészet úgy tálalták a készítők elénk, hogy egyáltalán nem zavart.


A Továbbiakban Spoileresen folytatom.

Az alapsztori a következő: 2014-ben egy “anyahajó csapódott” a Földre, amiben idegenek, pontosabban Atriánok voltak. Tíz évnek kellett eltelnie, hogy egy csapat, pontosan hét fiatalt kiengedjenek a Zónájukból, hogy együtt tanuljanak egy középiskolában az emberekkel. Roman (Matt Lanter) első látásra felismeri Emery-t (Aimee Teegarden), aki még tíz évvel ezelőtt segített neki elrejtőzni, idővel pedig a lány is felismeri a fiút. A sztori tulajonképpen azt akarja majd bemutatni, hogy tartós lehet-e egy földi lány és egy idegen fiú románca, valamint az emberiség képes lesz-e valaha elfogadni az Atriánokat.
A rész végi cliffhanger jó volt, Emery apja megölte Roman apját, igaz baleset volt, de így a bonyodalom is adott. Erre illetve a kiszökünk kiütni pár szemét embert részre mondtam azt, hogy kiszámítható volt, de nem zavart annyira, mert egészében nagyon tetszett a rész.

A szereplőkkel és a színészekkel nincs baj, Aimee Teegarden nagyon bájos. Matt Lanter-t eddig nem ismertem annyira, hisz a 90210-et sem láttam (amit egyébként tervezek bepótolni), így számomra ez volt az első sorozat, amiben ő is főszereplő. Meg kell, hogy mondjam, nagyon szimpatikus, habár már nagyon látszik rajta, hogy rég nem gimnazista, ahogy egyébként egy pár Glee-s fiún is, de ettől most eltekintek. Színészek közül, akit ki szeretnék még emelni, az nem más, mint Malese Jow, aki Julia-t alakiítja. Már régóta nyomon követem a karrierjét, ami a Nickelodeon-nál indult, hisz ő volt az UnFabulous egyik főszereplője, majd jött a Big Time Rush, végül kitörve a skatulyából, a Vámpírnaplókban bizonyított jelesen, imádtam a karakterét. Éppen ezért örülök, hogy viszontláthatom. 🙂

Ami a sorozat jövőjét illeti, nagyon alacsony számokat produkált az első rész, ami a folytatásban kevesebb szokott lenni, így kb. sajnos esélytelen a második évad, amit roppantul sajnálok. De persze, ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára.
Értékelés: 9/10.
Maximális pontszámot a felsorolt hibák miatt nem tudok adni, de egy erős kilencest mindenképp. Remélem, ha nem kap folytatást, cliffhanger nélkül záródik majd a történet. És még annyit, hogy remélem a folytatásban a többi karaktert is jobban megismerjük majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük