Ennyi volt! Ubrankovics Júlia nélkül folytatódik tovább A Tanár!

Meglepő dolgok kerültek ki a sorozat házatájáról!

Tegnap robbant a bomba, mely szerint az RTL Klub az utolsó pillanatban közölte Ubrankovics Júliával, nem tartanak rá több igényt, és nélküle robog tovább A Tanár immáron második évada. A színésznő elmondása alapján, hiába voltak elégedettek a munkájával, mégis menesztették, ráadásul tették mindezt nem túl fair módon, ugyanis csak néhány héttel a forgatás megkezdése előtt közölték vele a fejleményeket, amelyet egyébként a jövőhéten kezdenek meg.

Az ügy kirobbanásának idején az RTL marketingosztálya még hevesen tagadott mindent, jobban mondva megpróbált hárítani azáltal, hogy azt nyilatkozták, semmi bejelentenivalójuk nincs a sorozattal kapcsolatban, mivel hivatalosan még be sem rendelték a második évadot, ma viszont már azért elismerték, hogy igazak a hírek, ám a színésznő viselkedésére fogták az egészet.

Az csatorna drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója Herman Pierre elmondása szerint ugyanis bár nagyban tisztelik és elismerik Ubrankovics Júlia tehetségét és munkásságát, mégsem voltak megelégedve vele az első évadban nyújtott teljesítménye alapján, merthogy kissé feszült légkörben zajlottak a forgatások, amit a sorozat sztárja, Nagy Ervin is megerősített, hozzátéve, hogy sem szerinte, sem pedig a stáb szerint nem volt meg köztük a kémia, amire nagyban szükség lett volna, lévén a sorozatban igen közel kerültek egymáshoz a karaktereik.

Érdekes megfogalmazások ezek, hiszen mindkét fél mást állít, és nem tudni mi a pontos igazság, ami valószínűleg már sosem fog kiderülni. Mindenesetre én mint laikus szem azért nem teljesen értek egyet az RTL nyilatkozatával, szerintem ugyanis megvolt a kémia a színészek között, a képernyőn keresztül legalábbis ezt éreztem. Mindenesetre azt elismerem, hogy a történet szempontjából most vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy egy tollvonással kiírják Nógrádi Klaudiát a sorozatból, annak alapján, hogy az első évad úgy ért véget, hogy Szilárd végül rá szánta magát, hogy Klaudia után menjen a reptérre és bevallja érzéseit a tanárnőnek.

Szóval most könnyedén pontot tehetnek az ügy végére, anélkül, hogy ciki lenne az egész, bár én akkor is sajnálom, hogy így alakult az egész, mert én igenis megkedveltem Klaudiát. A sorozat azonban nem maradhat női főszereplő nélkül, így a készítők gyorsan le is szerződtették Trokán Nórát egy új karakter szerepére, aki gyaníthatóan hamar megfogja majd találni a közös hangot Szilárddal…

Képek forrása: RTL Sajtóklub

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük