Cekkold A Grace klinika tizenkilencedik évadnak legújabb promóciós fotóit!

Idén is megörvendeztettek minket az ABC sajtósai.

A tengerentúlon a héten csütörtök este tér vissza a tizenkilenceik etapjával a Grey’s Anatomya Disney+ hazai indulásának köszönhetően pedig lassan már az eddigi tizennyolc évad szinkronosan is (!) elérhető – ennek apropóján pedig az ABC is kiadta az idei hivatalos promóciós képeket, így gondoltam én is elhozom nektek, némi egyéb információkkal a hamarosan startoló évadról.

Minden kétséget kizáróan nagy változás elé néz a sorozat, hiszen az már bizonyos, hogy Ellen Pompeo csak limitált jelleggel lesz jelen, ez azt jelenti, hogy bár minden részt továbbra is ő fog narrálni, de nem minden részben lesz fizikailag is jelen. Egyes információk szerint csak 8-10 részben lesz majd majd Meredith képernyőn, miközben egy Hulu-ra készülő másik minisorozatot is fog forgatni.

Meredith távollétét talán az új szereplőkkel is igyekeznek majd pótolni, hiszen idén újabb 5 gyakornokkal indul majd a sorozat, akárcsak anno a legelején. Alább láthattok is egy friss csapatképet az újoncokról, akik közül legalább a Reign egykori uralkodónője, Adelaide Kane vagy éppen a Glee táncoslábú diákja, aki egyben a Shadowhunters mágusa is volt egykoron, Harry Shum Jr. is ismerős lehet sokak számára.

Egy biztos, az idei évad mindenképpen vízválasztó lesz a sorozat számára, hiszen most egyértelműen ki fog derülni, hogy Meredith nélkül is sikeres marad-e, vagyis Ellen Pompeo végleges távozása vagy akár limitált jelenléte ellenére talpon maradhat-e a sorozat vagy sem. Mindenesetre én remélem, hogy nem most fogom utoljára közzétenni a friss promóképeket.

Végül, de nem utolsósorban ezúttal is lesz egy nagy visszatérőnk, aki már tavaly is visszatért, igen, a csodálatos Kate Walsh-ről van szó, Addison ugyanis idén is tiszteletét fogja majd tenni Seattle-ben. Reméljük ezt a jó szokását, most már minden évben betartja majd. 🙂

A továbbiakban tehát a tizenkilencedik évad hivatalos promóciós fotóit, illetve posztereit csekkolhatjátok. Jó szórakozást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük