Első körben: Future Man

Nagyon kiakasztott egy bizonyos momentum!

Idén a Hulu jól beválasztott sorozatok terén, hiszen két széria is felkeltette az érdeklődésem. A Runaways egészen kellemes pilotja után gondoltam nem várok tovább a magyar feliratra és végre időt szánok Az éhezők viadala egyik sztárjával fémjelzett Future Man első részére is, ami sajnos már korántsem jött be, ugyanis nem feltétlenül azt kaptam, mint amire a trailer alapján számítottam. Vagyis pontosabban fogalmazva, voltak olyan jelenetei a pilotnak, amik nem kicsit verték ki nálam a biztosítékot, ráadásul igen valószínű, hogy ez a folytatásban sem fog változni, úgyhogy mindez akarva-akaratlanul is rá fogja nyomni bélyegét a pontozásnál is. Arról már nem is szólva, hogy emiatt már az sem biztos, hogy folytatni szeretném a sorozatot….

A történet egyszerű, ám annál több lehetőség rejlik benne: Josh Hutcherson karaktere, akit minő meglepetés itt is Joshnak hívnak, egy a herpesz gyógyításával foglalkozó laboratóriumban dolgozik takarítóként. Míg a munkájában nem éppen a legjobb, addig a szabadidejében és sokszor a munkaidejében is végzett videojátékokban már majdhogynem profinak számít, olyannyira, hogy neki sikerül eljutni legtovább az egyik játékban, mire nyereményként a játékban szereplő karakterek jelennek meg a számára valódi alakjukban. Joshnak ezt követően pedig az lesz a feladata, hogy a múlt megváltoztatásával megmentse a jövőt.

Túlzás nélkül állítom, hogy a sorozat tényleg nagyon jó is lehetne, ha a készítők ügyesen kevernék lapjaikat, és ezáltal ízlésesen parodizálnák ki a manapság igen népszerű időutazós szériák kötelező elemeit, ehelyett a pilot megmaradt valahol a kissé bugyuta történetvezetés és elhanyagolható karakterek mezsgyéjén. De még ezzel sem lenne semmi problémám, hiszen olyan egysorosokat sütött el Josh, Tiger de még Wolf is, amik miatt bőven megérné folytatni, ám az ártatlan szereplők értelmetlen megölésével egyértelműen túlléptek minden határon.

És ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már kénytelen vagyok elárulni néhány spoilert is!

Az egy dolog, hogy a távoli jövőből érkezők nem képesek felmérni a tetteik következményét, de hogy még Josh is viszonylag könnyedén túl tudta magát tenni Wolfék tettein, arra már tényleg nincs semmiféle magyarázat. Az egészben az a legfelháborítóbb, hogy a legtöbb esetben még próbáltak viccet űzni a gyilkolásokban, amit vígjátéksorozat ide vagy oda, de az én gyomrom már képtelen volt bevenni. Szerintem igenis vannak olyan dolgok, amikkel semmilyen körülmények között sem szabad viccelődni, netalántán kiparodizálni, az ésszerűtlen öldösések pedig pont ez a kategória.

Értékelés: 7/10.

Nagyon bosszús vagyok, amiért az írók ebbe az irányba vitték a történetet, mert alapvetően igenis bejött volna a pilot. A poénok többsége ütős volt, Josh Hutcherson pedig zseniálisan hozta a karakterét, éppen ezért adok hét pontot rá. Azt viszont a kritika megírását követően sem tudom eldönteni, hogy érdemes-e bepróbálkoznom a további epizódokkal vagy sem. Egyrészről érdekelne ennek az egész mentsük meg a világot sztorinak a végkimenetele, és az angoltudásom fejlesztésének sem utolsó a sorozat, ugyanakkor erősen tartok attól, hogy csak még jobban felhúznám magam, amikor a büféből menekülős jelenethez hasonlót látnék viszont. De azt hiszem jobb, ha ezt most nem fogom eldönteni, majd meglátjuk, hogy a későbbiekben mennyire érzek késztetést folytatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük