Megújult a Media-Világa!

Végre ez a nap is elérkezett!

Hosszú idő után végre volt egy kis időm arra, hogy a tartalom mellett a kinézetet is megújítsam egy kicsit. Bár nagyon szerettem a korábbi designt – amit az Oldal menüpontban elérhettekidestova már legalább 4 éve volt használatban, így úgy gondoltam itt az ideje a megújulásnak. Hosszas kutakodás után végül erre a Mantrabrain sablonra esett a választásom, amely remélem legalább annyira elnyeri majd a tetszéseteket, mint az enyémet.

Az új sablonhoz pedig új fejléc is dukált, ami kisebb fejtörést is okozott nekem. Bármennyire is szerettem a korábbit, különösen Lea Michele és Melissa Benoist miatt, be kellett látnom, hogy most mindketten az anyaságra fognak koncentrálni, és míg Lea már egy pár éve csak kisebb szerepeket vállal, addig Melissa az idén képernyőre kerülő Supergirl utolsó évada után fog valószínűleg hosszabb szünetre vonulni, így új embereket kellett keresnem. Így esett a választásom a szintén The CW-n futó All American (Spencer) két sztárjára, illetve egy magyar sorozatot választva, az RTL Klubbon jelenleg is képernyőn lévő A Tanár párosára.

Nem is húzom tovább a szót, inkább gyönyörködök még egy kicsit az új designban, nektek pedig jó olvasást kívánok. Ígéretet nem teszek, de a tervek szerint a közeljövőben többször érkezem majd frissítésekkel, mint az elmúlt időszakban. Remélem össze is fog jönni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük