Azt hiszem felkészültem a Teen Wolf fináléjára

Nehéz lesz elbúcsúzni egy olyan sorozattól, amit már öt éve követek rendszeresen.

Sajnos ez a nap is eljött, hat évad és 99 epizód után a tengerentúlon “ma este” fog elköszönni a Teen Wolf hűséges rajongóitól. Akárcsak tavasszal a Vámpírnaplók kapcsán, gondoltam most is írók egy afféle összegző posztot, amelyben kicsit visszautazva az időben felelevenítem a főbb történéseket, illetve arra is kifogok térni, hogy mégis milyen hangulattal illetve szájízzel gondolok vissza az eltelt évadokra, egyáltalán mégis mit jelent számomra a sorozat.

Még mielőtt bármi konkrétumba belekezdenék, fontosnak tartom elmondani, hogy a hatodik évad második feléhez még nem volt szerencsém, így most tulajdonképpen igyekszem inkább az első öt évad eseményeire koncentrálni, és a hatodik évadot majd egy külön posztban fogom kitárgyalni.

Szóval, tisztám emlékszem, hogy akkor találtam rá a sorozatra, amikor a The Vampire Diaries harmadik évada véget ért, szóval ezek szerint 2012 nyarától kezdve részese az életemnek a sorozat, és mivel pont ekkortájt tűzte műsorára az AXN az első évadot, természetesen szinkronosan néztem végig, hiszen akkoriban még előnyben részesítettem a magyar változatot. Mivel a magyar hangokat véleményem szerint nagyon jól eltalálták, éppen ezért én szívesen folytattam volna ebben a változatban, ám mégsem tudtam kivárni, mire az AXN folytatja a sorozatot, így átváltottam feliratra, és milyen jól tettem.

Míg az első szezon valóban kiválónak bizonyult időeltöltésként, amíg a TVD vissza nem tér, addig a másodikban már sokkal komolyabbra fordult a sorozat, a mitológia bővülésével pedig a minőség is egyértelműen növekedést mutatott. Ez a fajta növekedés végül egészen rövid idő után odáig vezetett, hogy sikerült túlszárnyalnia a The CW vámpírsorozatát, és hosszú időkre kibérelte nálam Az egyik legjobb természetfölötti sorozat győztes címet. A sorozat iránti rajongásom egyébként az oldalon is nyomon követhető, legelőször az első két évadról és a harmadik etap első feléről írtam egy kritika féleséget, amit most visszaolvasva kicsit elszörnyülködtem, hogy mégis akkoriban milyen stílusban írtam a sorozatokról. Őszintén szólva nem szívesen linkelem be ide, mégis megteszem, hiszen ebből is látszik, legalábbis remélem, hogy mennyit fejlődtem az eltelt 3 és fél évben. Szóval az említett “kritikát” ide kattintva találjátok meg.

A harmadik évad egyébként kis változást hozott a sorozat háza-táján, hiszen míg Colton Haynes elhagyta a fedélzetet, addig érkeztek új szereplők, az Alpha vérfarkas iker, Ethan és Aiden mellett később Kira és Maila is egyre nagyobb szerepet kapott, míg az évad végén még egy alapszereplőtől voltunk kénytelenek búcsút venni, Allison személyében. Hozzá köthető egyébként a sorozat egyik legfájdalmasabb és egyben leglogikátlanabb jelenete is, mai napig nem értem, hogy miért Scottnak vallott szerelmet, amikor már Isaac-el randizgatott…

Az igazi változás azonban egyértelműen a negyedik szériában következett be, amikor Liam felbukkanásával a fiatalabb generáció is megjelent a sorozatban, akik egyre több játékidőt kaptak, mégis az írók zseniálisan egybetudták tartani a csapatot, és egyáltalán nem éreztem erőltetettnek, ahogyan Liamék összedolgoztak Scottékkal. Ettől függetlenül kicsit sajnálom, amiért bekövetkezett ez a fiatalítás, hiszen így kevesebb idő jutott az idősebbekre, és ezt leginkább Kira sínylette meg, akivel igazán sohasem volt idő igazán foglalkozni, pedig a róka énjével és ázsiai kultúrával kapcsolatban rengeteg kiaknázatlan lehetőség lett volna. Ehelyett inkább úgy döntöttek, hogy az ötödik évad végén egy tollvonással kiírják szegény lányt, és még azzal sem foglalkoztak, hogy az utolsó évadban legalább egy részre visszatérjen. És bár a távozása kapcsán felmerült egy esetleges spin-off ötlet, igen gyorsan hamvába halt próbálkozásnak bizonyult. Véleményem szerint tehát eléggé méltatlanul bántak el a karakterrel, amit még a mai napig nem tudtam kiheverni.

Kira távozásával Scott azonban nem maradt barátnő nélkül, legalábbis az eddig elcsípett spolierek alapján – az utolsó részeket még nem láttam – pont egy olyan lánnyal fog összejönni, aki amellett, a legjobb barátja exe, még gyenge jelét sem láttam annak, hogy ők ketten többet éreznének egymás iránt, mint barátság, de Stilesnak is sikerült meglepnie, amiért Lydiával komolyabbra fordult a kapcsolata. A legszomorúbb az egészben, hogy Stiles és Malia valójában sohasem szakítottak, csupán elhidegültek egymástól. Éppen ezért, ha csak egy hibát kellene mondanom a sorozattal kapcsolatban, akkor kapásból a szerelmi szálak kezelését mondanám, amit az utóbbi időben nagyon kesze-kuszán ábrázoltak az írók, magam sem értem, hogy miért.

Összességében, bár nagyon sajnálom, amiért kénytelenek vagyunk búcsút venni a Teen Wolf, mégsem fogok krokodilkönnyeket hullatni emiatt, mert bár a mitológia tárháza végtelen, mégis az évek előrehaladtával kezdett egyre inkább egysíkúvá válni a sorozat. Nem tudom, talán már megszoktuk a sorozat tematikáját, fordulatainak felépítését és ezáltal a minőségét. Szóval valahol még örülök is ennek, hiszen ezáltal már biztosan nem fog például a Vámpírnaplók sorsára jutni, és nem válik önismétlővé a sorozat. Ettől függetlenül, ha valóban megvalósul a nemrég belebegtetett spin-off avagy reboot széria, biztosan bele fogok nézni.

Amerikában tehát ‘ma este’ véget ért egy hat éves utazás, de nekem még hátravan 10 epizód, mielőtt végleg búcsút vennék Scottéktól. Azt hiszem még a jövőhét folyamán megtartom az utolsó nagy darámat, amelyet követően írni fogok a látottakról. Remélem csupa jóval számolhatok majd be nektek. 🙂

 

Addig is, ha szeretnétek visszaidézni a sorozat főbb momentumait, ajánlom figyelmetekbe a már megírt kritikák elolvasásával, amelyek a következők:

     – Az első két évadról + harmadik évad első feléről

     – A harmadik évad második feléről

     – A negyedik évadról

     – Az ötödik évad első feléről

     – Az ötödik évad második feléről

     – A hatodik évad első epizódjáról

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.