A pilothoz képest érezhető volt a javulás.
Hosszú évek után végre folytattam a FOX kórházas szériáját, és milyen jól tettem, hiszen az elfogadható pilot után viszonylag rövid időn belül sikerült magára találnia a sorozatnak, aminek nagyon örültem. Történet szempontjából is végig sikerült fenntartani az érdeklődésemet, sőt az évad vége felé pörögtek csak fel igazán az események, így a kritika megírása után folytatom is a darámat a második évaddal. Oh, és még mielőtt el nem felejtem, a nagy félelmem sem vált valóra, és nem vált Grace klinika klónná a sorozat, ettől függetlenül sok szeretettel tudom ajánlani a sorozatot az előbb említett széria rajongóinak is.
Mostanában nagyon ráfüggtem a kórházas-katasztrófás sorozatokra (Grey’s Anatomy, 9-1-1), de még mielőtt valaki azt hinné, hogy egy kaptafára épülne az összes, annak üzenném, hogy koránt sincs így. Persze mindegyikben egy-egy kórház vagy állomás áll a középpontban, de mindegyik széria másképp közelíti meg az alaphelyzetet. Míg A Grace klinikában az orvosok magánélete mellett a heti eseteken, a betegeken van a hangsúly, addig A rezidensben egyértelműen megvilágításba kerül egy-egy műtét, hiszen a gazdasági vonal is kiemelt szerepet kap a sorozatban. Arról nem is beszélve, ha anno harmadéves rezidensként Meredithék is ugyanúgy viselkedtek volna, mint Conrad néhány esetben, akkor igen rövid lett volna a pályafutásuk a Grey-Sloan Memorial Kórházban.
Conrad stílusa tehát hagy némi kivetnivalót maga után, bár ebben az esetben is igaz az a mondás, hogy az éremnek két oldala van, hiszen a Chastin kórházban a szakorvosok talán még nagyobb egoval rendelkeznek, mint az indokolná, és egyszer-kétszer tényleg úgy tűnt, hogy Conrad joggal veszi kezébe az irányítást, máskor viszont felesleges hősködésnek tűntek a tettei. A túlságosan magabiztos természete ellenére hamar megkedveltem Conradot, ahogy a Niccel való kapcsolatának sem tudtam nem szurkolni. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy voltak olyan pillanatok, amikor kicsit idegesítő volt a vívódásuk, de valahol kárpótolt a színészek közti erős kémia is. Na meg persze az a tény is, hogy valóban megmaradt csak mellékvonalnak a kapcsolatuk alakulása, és inkább a kórház mindennapjaira fektettek nagyobb hangsúlyt.
Az évad egyik legnagyobb átívelő szálát Dr. Lane Hunter kapta, amiből úgy érzem sikerült kihozniuk a maximumot, még annak ellenére is, hogy néhol bizony kiszámítható volt, merre halad tovább a történet. Ettől függetlenül az onkológus szakorvosunknak sikerült mérföldekkel leköröznie Bell doktort, mégsem tudtam őt teljesen utálni. Egészen pontosan fogalmazva szeretve utáltam, és bár vártam, hogy mikor érik utol a tettei következménye, ugyanakkor késleltettem is volna, hiszen miden egyes jelenetét imádtam, merőben más karaktert itt Melina Kanakaredes, mint mondjuk a CSI New Yorkban. Egyes egyedül csak az egyik betegét, Lily sorsának alakulását sajnáltam vele kapcsolatban, de utólag belátva nem bánom, hogy így alakult, hiszen kellett ez ahhoz, hogy még nagyobb tétje legyen az egésznek.
Az epizódok előrehaladtával szinte minden szereplőn próbáltak kicsit mélyíteni az írók, ez alól csakis Devon volt a kivétel, akinél az volt az érzésem, mintha nem mindig tudnának vele mit kezdeni. Miután sikerült beilleszkednie az új közegbe, utána kicsit lógott a levegőben a karakter, a Condraddal való kapcsolatának gyors pálfordulását sem indokolta meg semmi sem. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem tetszett az irány, amerre haladtak, csupán azt, hogy egy kicsit jobban is megalapozhatták volna. Ahogy azt is sajnálom, hogy a magánéletéről sem tudhattunk meg sokat, amit remélem a folytatásban majd pótolni fognak. Utóbbi igaz a zseniális Mina Okafordra is, aki szintén telitalálatnak bizonyult.
Az utolsó bekezdésben spoileresen tárgyalom ki az évadzáróban történteket.
Míg Conrad és Nic képviselték a jó oldalt, addig Lane és Randolph remek ellenpólusnak bizonyultak, akiknek szívesen továbbnéztem volna a cselszövéseit, ugyanakkor azt is belátom, hogy ha nem szolgáltatnak igazságot legalább Lane által, akkor túlságosan komorrá, és egy kicsit hiteltelenné is vált volna a sorozat, így bár sajnálom a beáldozását, valahol megértem. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy vajon mikor fog hozzá csatlakozni Bell is, mert valljuk be őszintén, előbb vagy utóbb őt is utol kell, hogy érje az igazságszolgáltatás. Ami pedig a többieket illeti, Conrad apjának felbukkanása tartogathat még meglepetéseket mindenki számára, remélem nem kell majd csalódnom a későbbiekben.
Értékelés: 8/10.
Mindent összevetve igazán megszerettem a sorozatot, mégpedig a különlegessége miatt, ahogyan a tisztességes orvosok és ápolók minden nap szembemennek a bürökrációval, csak azért mert azt tartják szem előtt, amiért felesküdtek, mégpedig az emberéleteket, és nem pedig a pénzt. Éppen ezért egy erős nyolc pontnál most többet nem tudok sajnos adni, de kezdésnek azért ez sem rossz, sőt, legalább van hova fejlődni, amit remélem a második évad meg is fog tenni.
