Teen Wolf (Farkasbőrben) S05/1: Az ötödik évad első feléről

A fináléban kicsit sajnos csalódtam.

Mindent összevetve nekem nagyon bejött az ötödik évad első fele, az írók rendkívül jól építkeztek a doktoros szállal, a megmaradt karakterek közül pedig most kivételesen egy sem került a háttérbe, akkor miért is lett ilyen negatív a beharangozó? Az ok igen egyszerű: a félévad végén olyan  értelmetlen bonyodalmon alapult az egész végkimenetel, hogy konkrétan fájó volt végignézni az évadzáró epizódot… Ettől függetlenül bizakodó vagyok a folytatással kapcsolatban, hiszen Jeff Davis egyszer már bebizonyította, hogy egy közepes vég után még lehet ütős az évad második fele.
Ezentúl Spoileresen folytatom tovább!
A negyedik évados kritikámban arra panaszkodtam, hogy túl sok a szereplő, és sajnos nem mindenkire van kellő idő. Konkrétan Derek került rettenetesen háttérbe, éppen ezért nem bántam volna, ha akkor végleg pontot tesznek a karakter végére. Nos, a kívánságom részben teljesült, hiszen a tíz rész alatt egyetlenegy részre sem tért vissza, ezáltal pedig maga a koncepció is fiatalodott, annak ellenére, hogy Scott és Stiles szülei továbbra is aktívan részt vesznek a cselekményben, aminek én külön örülök, hiszen rendkívül élvezem azokat a jeleneteket, amelyekben Melissa és Stilinski is részt vesznek, a beszólásaik ugyanis isteniek, arról nem is beszélve milyen jó az összhang a szülők és a gyerekek között.
A fiatalabb közeg minden bizonnyal Liam-nak és az általa megismert alsóbb osztály tanulóinak is köszönhető, ez a fajta vérfrissítés pedig véleményem szerint nagyon jót tett a sorozatnak. Liam legjobb barátja Mason például egy imádni való srác, és nem csak azért mert meleg, hanem egyszerűen a személyisége, az ütős beszólásai miatt. A Liam-Hayden kapcsolatának alakulásáért is odáig voltam meg vissza, hiába volt a legtöbbször klisés az egész – kb. már a legelején tisztában voltam azzal, hogy össze fognak jönni – ha két ilyen szimpatikus és szerethető karakter próbál összejönni, akkor én nem tudok nem drukkolni. Nem mellesleg pedig sokszor eszembe juttatta a sorozat elejét, amikor is Scott és Allison egymásra találását nézhettük végig. 🙂
 
És a végére hagytam a drága jó végzős diákjainkat, természetesen nem véletlenül. Nem egyszer éreztem kissé karakteridegen cselekedeteket egyes szereplőknél, az évadzáró epizódban történt egyes szálak végkimenetele pedig kissé nevetséges volt. A legjobban Scott kiadása idegesített a legvégén, hiszen amilyen kapocs kialakult már közte és a falkája között az évek során, valahogy elképzelhetetlen számomra, hogy ne állnának ki mellette a továbbiakban. A Scott-Stiles duó ilyen szintű megbontásáért pedig nagyon haragszok, ám elsősorban Stiles miatt, akinél karakteridegen lépés volt, amikor nem árulta már el az első pillanatban, hogy egy baleset következtében halt meg Donovan. Persze megértem én, hogy elég kényes volt a szituáció, mégis el kellett volna mondania, pontosan az őszintesége miatt.
Van jó oldala is ennek az elhallgatásnak, hiszen Theo így csak még könnyebben be tudott jutni a belső körben. A karaktert egyébként rendkívül jól árnyalták az írók, nem számítottam rá, hogy ő az első kiméra, ettől függetlenül azonban mégis azt gondolom, hogy van neki jó oldala is, csak erősen titkolja azt. Kíváncsi vagyok, hogy az évad második felében melyik oldala fog leginkább megmutatkozni…
Értékelés: 8/10.
Maga a főrejtély, vagyis az orvosos szál végig figyelemfelkeltő és érdekes maradt, ám az apróbb hibák miatt, ami leginkább az alapszereplők cselekedeteinek tudható be, kénytelen vagyok két pontot levonni. Mindenesetre nagyon várom már a folytatást, ami 2016 januárban lesz esedékes, kíváncsi vagyok hogyan fog összekovácsolódni ismét a csapat, és, hogy mi lesz ennek a kimérás szál legvége, hiszen ne felejtsük el, hogy mindenki kvázi feltámadt a halálból. Ja, és majdnem elfelejtettem Kira esetét, akit ugyebár a róka énje nagyobb hatalmába kerítette, mint kellene. Remélem, hogy a távozása az nem végleges volt, és a folytatásban még több dolgot megtudunk az esetéről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük