Esélylatolgatás: Mennyire lehet sikeres a Legacies Julie Plec kezében?

Azt hiszem jól a földbe fogja döngölni a sorozatot…

Emlékszem anno, a Glee színvonalának esésével már Ryan Murphy-n is többször kiakadtam nem kicsit, bár ott pont épp fordított volt a helyzet, hiszen azután kezdett el hanyatlani a sorozat, hogy az eredeti showrunner hármas, vagyis Ryan mellett Brad Falchuk és Ian Brennan is más-más elfoglaltság miatt elhagyták a fedélzetet, és inkább az újonnan felvett írókra bíztak abban, hogy megmaradhat a sorozat öröksége. Nos, sajnos nem jött össze nekik. De Julie Plec asszonyság már teljesen más eset. Hatványozottabban örültebb, mint azt elsőre gondolnánk!

Ahhoz, hogy teljes körű konzekvenciát tudjak levonni a készülő Legaciessel kapcsolatban, kénytelen vagyok visszautazni az időben egészen 2009-ig, a Vámpírnaplók születéséig, amit eleinte Plec még Kevin Williams társaságában jegyzett, aki a jelek szerint remekül visszatudta fogni a társát ahhoz, hogy ne tegye tönkre a sorozatot. Majd amikor Williams továbbállt, nem maradt senki más, aki megfékezze a szörnyeteget, és a The Vampire Diaries mély zuhanásba kezdett már a harmadik évad környékén, azonban az ötödik szezonban vált annyira vállalhatatlan szintűre Plec ökörségei, hogy kénytelen voltam kaszálni, és csak az utolsó részekre tértem vissza, amelyek végül remekül bebizonyították azt, hogy milyen helyes döntést hoztam akkor, amikor felhagytam a sorozattal.

A TVD kaszálásának ellenére továbbra is kitartottam a The Originals mellett, nem véletlenül, hiszen Plec tulajdonképpen csak a nevét adta hozzá a sorozathoz, míg ő teljesen jól elvolt a Mystic Fallsi lakosok terrorizálásával, addig a Mikaelson családdal érdemben Michael Narducci foglalkozott, akinek kettő zseniális (első és második amelyről két részletben is írtam itt és itt), és kettő, a középszerűtől azért mégiscsak sokkalta kiemelkedőbb (harmadik és negyedik) etapokat köszönhetünk. Ám a Vámpírnaplók véget értével Plec asszonyság úgy döntött, hogy nem fog csak úgy ölbe tett kézzel ülni, és hagyni, hogy amit Michael elkezdett azt be is befejezhesse, és összehozzon egy méltóságteljes utolsó évadot az ősi vámpírok és hű rajongók számáram, és inkább úgy döntött vissza veszi a hatalmat – ami tulajdonképpen sosem volt igazán az övé – és Narducci eltakarításával teljes mértékben szabad kezet kapott ahhoz, bevesse az örült ötleteit, kvázi megfertőzze pestissel a sorozatot.

Pedig annyi mindent csinálhatott volna ebben a közel egy évben, például teljes idejét rászánhatta volna, hogy a Legacies-t fejlessze, természetesen Narducci véleményét kikérve, hiszen nem mindegy, hogy utóbbi hogyan is képzelte volna el valójában a TO végét, Hope vagy akár a többiek jövőjét is nézve, akik néhanapján akár fel is bukkanhatnak a Salvatore Akadémián, már csak a nosztalgiafaktor gyanánt is. Vagy akár ki is vehetett volna egy kis jól megérdemelt – remélem azért érzitek a szavak mögött megbúvó szarkazmust – pihenőt is, mielőtt újra beleveti magát a munkába. De nem, ehelyett inkább összehozott inkább egy a béka fenekét súroló minőségű záróévadot a Mikaelsonok számára, ahol a szereplőgárda felét mindenféle szívfájdalom nélkül legyilkolta, nem egy rajongót felbőszítve ezzel…

És akkor mindezek után még abban bízik, hogy az októberben debütáló Legacies legalább annyira sikeres lesz, mint az előző kettő. Azért mit ne mondjak, a The CW fejesei is eléggé vakmerőek voltak azáltal, hogy rögtön 22 epizódos első etapot rendeltek be belőle, egyáltalán nem tartva attól, hogy a régi rajongók egy része már csak bosszúból sem fog visszatérni a sorozat univerzumához ősszel.

Ami pedig az én véleményemet illeti, már a Comic Conon kiadott trailer sem nyerte el a bizalmamat elsőre, pedig akkor még nem is láttam a The Originals zárórészeit, ám most, hogy már túl vagyok rajta, elárulhatom, hogy az a kevéske is bizalmam is tovaszállt már, mégpedig csakis kizárólag Julie Plec miatt….

Komolyan mondom, nem szabadna engedni neki, hogy egyedül vigyen egy sorozatot, mert már két esetet is láthattunk arra, hogy mennyire képes elrontani a jót is. Ezek után pedig tényleg erősen elgondolkodom azon, hogy valóban szeretnék-e szemtanúja lenni egy egészen érdekes ötlet szörnyű megvalósításának? Merthogy az ötlet tényleg adott, ami még külön tetszene is, ahogy a vissza-visszatérő régi szereplők felbukkanásának is nagyon örülnék, Steven R. McQueen és Zach Roerig cameója például már garantált, míg ugyebár a már legalább egyszer megölt Matthew Davis állandó szereplőként lesz jelen. Ezen kívül Danielle Rose Russell is eléggé szimpatikusnak tűnik ahhoz, hogy bizalmat szavazzak neki ahhoz, hogy képes legyen megbirkózni egy sorozat főszerepével, ráadásul a napokban megjelent információk is, mely szerint heti szinten intéznének el egy-két misztikus alakot, és csak egy főgonosz lenne a középpontban, mint a TVD hajnalán vagy a The Originals során is, mégsem olyan egyszerű a döntés.

Merthogy jelen pillanatban abban egészen biztos vagyok benne, hogy a sorozat megfog bukni, és ezen a már előbb is említett esetleges cameók sem fognak segíteni. Véleményem szerint nagy csodának kellene ahhoz bekövetkeznie, hogy lehessen majd második évad is, ám mégsem vagyok biztos, hogy megérné-e nekem benevezni erre a 22 epizódra is, hogy a végén aztán Plec asszonyság megint csak felbosszantson az őrületes húzásaival.

Szóval egyelőre tényleg nemtudom, hogyan döntsek, azt hiszem megvárom amíg leadásra kerül a pilot, és elolvasok majd néhány véleményt, és csak azután hozom meg a végleges döntést. Addig pedig inkább megyek is más sorozatokat darálni, egy nagy Trónok Harca dara például már nagyon érik, de az is lehet, hogy inkább visszatérek az olvasáshoz, idén ugyanis szégyenemre rettenetesen elhanyagoltam a könyveket… Szóval épp elég elfoglaltság van azon, hogy ne kívánjak annyi rosszat minden egyes pillanatban Julie Plecnek, aki remélem csuklik eleget, és nem feltétlenül miattam.

Addig pedig íme a legfrissebb Legacies kép, amely kísértetiesen hasonlít arra, amikor anno Alaric Elenát tanította önvédelemre. Csak nem beigazolódik végül az amit már egy ideje próbálok jó mélyre eltemetni a gondolataimban, vagyishogy Hope-ból tényleg egy Elena klónt csinálnak? Mert akkor itt tényleg hajtóvadászat lesz Plec ellen az tuti. 😀

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük