Kevin (Probably) Saves the World: Az első és egyetlen évadról

Az idei tévés évad egyik legfájóbb kaszája…

A nem túl meggyőző pilot ellenére sem tettem ám parkolópályára a sorozatot, sőt, végül olyan szinten sikerült kikapcsolnia a hétköznapi forgatagból, hogy a végén már heti rendszerességgel követtem az epizódokat, egyedül az utolsó 5 részt daráltam le egyben. Tettem mindezt úgy, hogy az első részben felvázolt koncepción egyáltalán nem változtattak a folytatásban, ami nem is lenne probléma, viszont ezáltal az átívelő szálak kissé zavarosan lettek kezelve, utóbbi pedig egyértelműen a sorozat vesztévé vált. A legbosszantóbb az egészben, hogy csak egy picit nagyobb odafigyelés lett volna szükséges ahhoz, hogy mindent egybetartsanak, és talán most nyugodt szívvel várhatnám a második évadot is…

A sorozat egyik egyedisége az alapsztorin felül egyértelműen a karakterekben rejlett, akik még akkor is képesek voltak lazán elvinni a hátukon a show-t, amikor a sztori érezhetően megfeneklett egy picit. Kevin és a családja között kialakult összhang például nagyon is irigylésre méltó volt, és a közös jeleneteik pedig nagyon kellettek ahhoz, hogy igazán szerethetővé váljanak. Vegyük csak például Reese esetét, aki könnyedén túllendülhetett volna egy bizonyos ponton, hogy idegesítővé váljon, de a Kevinnel közös kalandjai révén hamar elnyerte szimpátiámat. És igen, tisztában vagyok azzal, hogy mennyire érezhető volt sok esetben az okítási jelleg, de talán pont ettől vált még emberibbé a sorozat, szóval kellettek ezek, pláne, hogy azért erőteljes szájbarágás nélkül is le lehetett vonni azokat a bizonyos tanulságokat.

Egy idő után azonban picit más irányt vett a sorozat, azáltal, hogy Kevin barátai és nővére egyre többször kerültek képbe, amivel egyébként semmi problémám nem lett volna, ha mindezt nem szegény Reese sínylette volna meg. Konkrétan az évad második felében már nem nagyon tudtak mit kezdeni a lánnyal, de mégis annyi minden történt a többiekkel, hogy nekem is csak azután tűnt fel mindez, miután már megnéztem a teljes évad. Persze megvannak ennek az előnyei és hátrányai, mert Kevin ex-barátnőjét például kifejezetten megkedveltem, így természetesen bántam volna, ha a vele közös jelenetek kimaradnak, de mégis valahogy nem lett volna rossz, ha Reese-re is szánnak egy kis időt az utolsó epizódokban is.

A righteous, vagyis a “nagyobb jóval rendelkező, tiszta lelkiismeretű emberek” kereséséből adódó heti jócselekedetek is remek szituációkat vonzottak maguk után, még annak ellenére is, hogy ebből a szempontból jobban hasonlított az epizódikus stílusú nyomozós sorozatokhoz, mint az átívelő szálakkal operáló drámai szériákhoz. Ettől függetlenül egészen jó heti eseteket találtak ki, Yvette csipkelődéseit pedig kifejezetten imádtam, egy rossz dolgot tudok csupán ezzel kapcsolatban megemlíteni, amit egy szóval is kifejezhetek, elég ha annyit mondok, hogy Tyler. Szegény srác a legelején nagyon bosszantó volt, ahogy sajnos a színész is, aztán idővel persze sikerült hozzászoknom, szóval nem vált egy New Girl-ös Winstonná, de tény, hogy kellett néhány epizód, mire hozzászoktam a stílusához.

Azért a végére csak összeért néhány szál, és visszatért néhány, korábban megismert segítendő epizódszereplő. A kép után azonban már spoileresen folytatom tovább!

Szóval, az évadzáróban bedobott cliffhanger bombáért például kifejezetten morcos vagyok. Amy beavatása az egész righteous dologba olyan szintű változásokat vetített előre a folytatásban, amit öröm lett volna végignézni. Nem véletlenül nyilatkozták azt a készítők a kasza híre után, hogy a második évadban erre nagy hangsúlyt fektettek volna, azáltal pedig, hogy Amy is megtudta a teljes igazságot, kisebb ellentétet okozott volna közte és Reese között, aminek a megvalósítása egyértelműen érdekes lett volna, pláne annak fényében, hogy egészen idáig viszonylag jó viszonyt ápoltak…

Értékelés: 8/10.

Rég találkoztam már egy ennyire szerethető sorozattal, amelynek a témája és miliője miatt, akár egy jó kis családi matiné keretein belül, bárki megtalálhatta volna a kedvencét. Ám a nézők valamiért – valójában azért egészen érthető okokból kifolyólag – mégsem találtak rá a sorozatra, így végül az ABC okkal nem kért többet a sorozatból, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne fájna a kasza. Ám, pont ebből kifolyólag, szívből tudom ajánlani megtekintésre, hiszen csupán 16×45 perces  hosszúságú epizódokról van szó, és bár magyar felirat eddig nem készült hozzá, a közepesen angol tudók számára jelezném, hogy szerintem simán megfogják érteni a párbeszédeket. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük