X-Faktor 2014: Megvan a Top 12

A hétvégén már az élő adások következnek.

Múlthéten Szombaton és Vasárnap lezajlott az X-Faktor ötödik szériájának Mentorok Háza fordulója, és eldőlt kik kerültek be az élő adásokba. Idén azonban egy kis változtatást is bevezettek, amit Tiszta lapnak neveztek el: mind a négy mentor kiválaszt az adott kategóriájában egy negyediket, akit szívesen vinne magával, ám a sorsáról kizárólag a nézők döntenek, méghozzá szavazással, hogy ki kerüljön be tizenharmadikként, az eredményhirdetés pedig Szombat este lesz, az első Élő adásban, addig pedig Horváth Krisztián, Krizsma Gwendolin, Benji, és a Rosewood izgulhat, hogy vajon ő lesz-e a szerencsés, aki folytathatja a versenyt. Ezt elég rossz húzásnak tartom, hisz a Mentorok Házát még a nyár közepén felvették, azóta pedig biztosan ők is ugyanúgy készülnek az élő adásokra, mint a biztos továbbjutók. Ráadásul még választani sem tudok, hisz a Rosewood-on kívül mindhármójukat nagyon megkedveltem, és simán helyük lenne a legjobb 12-ben. Ha már nagyon kell választani, akkor Gwendolin-ra voksolnék, azt hiszem küldeni is fogok rá 1-2 sms-t ami nálam nagy szó, mert soha nem szoktam, de Gwendolin nagyon megérdemelné, hogy esélyt kapjon a bizonyításra.

De most már rátérek a kategóriákra, és elmondom külön-külön mit gondolok a mentorok döntéséről.

Lányok
Szikora Robi a 16 éves Tóth Andit választotta, Ilyés Jennifer-t, illetve nagy meglepetésemre Jakab-Péter Izabellát. Izabellával és Andival nincs gondom, Jennifer-rel azonban már igen. Egyszerűen nem értem, miért őt választotta biztos továbbjutónak, hiszen ha tiszta laposnak tette volna meg szinte biztos, hogy ő jutott volna be tizenharmadikként az élő adásokba. Ezzel szemben, sajnos szerintem nem Gwendolin-ra fognak szavazni a legtöbben, éppen ezért támogatásként és is küldeni fogok rá egy-két voksot.

Fiúk
Alföldi Róbert a három Ricsit vitte tovább, egy kis fejtörést okozva ezzel a készítőknek, hogy most hogyan szavazzanak majd rájuk. 🙂 Viccet félretéve, teljes mértékben egyetértettem mentorsegédjével, Stohl Andrással, – akit, minden hibája ellenére jó volt újra látni a képernyőn – miszerint Bordély Richárd nagyon ért a dolgát, és tudja hogyan kell felépítenie az előadását, a többiekkel szemben, akik még elég kezdők. Mondanom sem kell, neki adtam volna a Tiszta lap kártyát, Benjinek pedig a biztos helyet. Nagy Ricsivel és Szabó Ricsi tanár bácsival nincs bajom, előbbi iszonyatosan tehetséges, már tavaly tovább kellett volna jutnia, utóbbinál pedig még mindig nagyobb a hátszél, remélem a továbbiakban a bulváros részből visszavesznek, és inkább a hangjára koncentrálnak majd, mert az van neki, az biztos. 🙂

25 év felettiek
Idén ez a mezőny is erős volt, többé kevésbé egyetértettem Little G döntésével, tudtam, hogy Kállai-Kiss Zsófi mindenképpen be fog kerülni. A hangi adottságaival nincs is gond, csak sajnos az érzelmeket nem tudja átadni. Horányi Juli továbbjutásának nagyon örültem, Andelic Jonathan-nak már kevésbé: eddig sem volt szimpatikus a srác, szerintem ezután sem lesz, de kitudja. Jonathan helyett szívesebben láttam volna Horváth Krisztiánt a biztos továbbjutók között. Azt pedig még had tegyem hozzá, eddig kellemesen csalódtam Little G-ben. 🙂

Csapatok
Tóth Gabi döntésével teljes mértékben egyetértek, ahogy a múlthéten is írtam, én is a Spoon-nak, a Pálinka Republiknak és a The Shudars-nak szavaztam bizalmat, így ebben az esetben nem ért meglepetésként. Szerencsére a Rosewood csak Tiszta lapot kapott, őszintén remélem, hogy nem ők fognak bejutni a versenybe tizenharmadikként, mert már így is sok volt belőlük. Erre szoktam azt mondani, hogy nagyobb volt a füst mint a láng, ergo a bulváros részük nagyobb, mint a tehetségük.

A mentorok döntésével tehát többé kevésbé egyetértettem, akiket pedig nem szerettem volna, hogy bekerüljenek, ezzel csak azt érték el, hogy azért drukkoljak, ők essenek ki hamarabb, a kedvenceim pedig jussanak el minél tovább. 🙂

Képek forrása: RTL Sajtóklub

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük