Stohl Luca & Peller Károly nem dalol tovább A Nagy Duettben

Egyre csak “komolyodik” a verseny.

Véget ért A Nagy Duett ötödik adása, amelyben a versenyző párosok ismételten a zenei paletta széles skáláját mutatta be a nézőknek, ennek fényében pedig voltak szórakoztatóan vicces valamint szórakoztatóan komoly produkciók is, ahogyan azt már megszokhattuk az idei széria során.

A zsűri és a nézői szavazatok alapján Stohl Luca & Peller Károly, valamint Zimány Linda & Oláh Gergő voltak a sereghajtók, amin a második körös szavazás sem változtatott, végül pedig Stohl Lucáék számára ért véget a műsorfolyam, amit tulajdonképpen megértek, hiszen egyre inkább kiéleződik a verseny, és most már sokkal nehezebb lesz bárkitől is elbúcsúzni.

Mindenesetre kicsit azért sajnálom Lucáék kiesését, távozásukkal ugyanis odaveszett még egy olyan páros, akik kifejezetten vicces előadásokat nyújtottak hétről-hétre.

Kép forrása: TV2 Sajtószoba/Bársony Bence

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük