Első körben: Blood & Oil

Összességében nagy csalódás volt az első rész.


Nagyon várós volt a sorozat, na nem feltétlenül az alapötlet miatt, hanem két színész miatt is, elsősorban Chace Crawfordnak köszönhetően, aki a Gossip Girl után most tért vissza a sorozatok világába, na és persze Amber Valletta miatt is mindenképpen akartam adni egy esélyt a szériának, hiszen a Revenge-ben imádtam a karakterét, és titkok abban bíztam, ezúttal is hasonló kaliberű személyiséget bíznak rá az írók. Nos, ez az egy kvázi kívánságom bejött, a karaktere Darla okozhat még meglepetéseket, viszont maga a sorozat felütése, vagyis inkább a pilotban történtek rettenetesen unalmasak voltak számomra…

Maga az alapsztori engem nem fogott meg túlzottan, hiszen itt minden az olajról szól, amiről nekem rögtön a Dallas jut eszembe. Hogy egészen pontos legyek, a legnagyobb olajlelőhelyének felfedezéséről szól a széria az amerikai történelemben, ami mindenféle szempontból átrendeződést idéz elő és egy, az aranyláz óta nem tapasztalt közgazdasági robbanást egy észak-dakotai városkában. A középpontban pedig egy fiatal, ambiciózus pár van, akik a vagyon és a jobb élet reményében érkeznek oda, és egy iparmágnás miatt mindenüket kockára kell tegyék a boldogulásért, még a házasságukat is.

Jelen pillanatban képtelen vagyok elvonatkoztatni a Ewingoktól, hiszen mindkét sorozat esetén sokszor a kavarások viszik előre a sztorit. Konkrét példával alátámasztva: itt van az öreg róka, Hap Briggs fia Wick, aki miután az apja kitagadja, mindent megtenne azért, hogy ott tegyen keresztbe a jómódú és sikeres apjának. Én ezt mind jónak tartom, ráadásul Scott Michael Foster színészi játékát sem kérdőjelezem meg, csak egyszerűen első benyomásra nem fogott meg egyik karakter sem túlzottan, ráadásul maga a sorozat univerzuma sem köt le eléggé ahhoz, hogy én most feltétlenül bevállaljam a folytatást.

Értékelés: 6/10.
Tényleg sajnálom, amiért egy ennyire jó színészgárda mellett, egy ilyen kétes minőségű sorozatot sikerült összehozni az íróknak. A látottak alapján nem is csodálom, hogy az amerikai nézők sem harapták rá az alkotásra, így az ABC vissza is vette már a 13 részre szóló berendelést 10 epizódra, ami tulajdonképpen egyet jelent a kaszával is. Én mindenesetre egyelőre várakozó állásponton leszek, azaz szerintem várok májusig, amikor is végleg eldől a sorozat sorsa, aztán döntök arról is, érdemes-e belenéznem a folytatásba, vagy sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük