Első körben: Weird Loners

Nekem bejött a pilot.

A midseasonban indult vígjátékok közül a One Big Happy után a Weird Loners premierjét vártam a legjobban, éppen ezért a One Big Happy csalódást keltő pilotja után eléggé kétkedve álltam neki a FOX újoncának. Szerencsére azonban egész jó volt a felvezetés, azt is mondhatnám, hogy azt kaptam vissza, amit nagyjából elvártam a Weird Loners-től. Na jó, őszintén szólva ez nem teljesen igaz, hiszen már csak az érdekes karakterek miatt is egy picit több szakadós poénra számítottam, de ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy belenézzek majd a folytatásba. Ráadásul csak hat epizódról beszélünk, jelen pillanatban ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz második évad.

Engem már az alapsztori megfogott, arra viszont nem is számítottam, hogy ennyire érdekes karakterekkel fog operálni a széria. A sorozat négy különc emberről szól, akik a maguk módján kilógnak a társadalomból, egy különös véletlennek köszönhetően pedig egy nap összetalálkoznak és miután rájönnek, hogy van bennük közös tulajdonság, tulajdonképpen össze is barátkoznak.

Lényegében ennyi az alapsztori, a továbbiakban pedig a karakterekről fogok szót ejteni, természetesen erősen spoileres leszek!

A négy barát közül kétségkívül Becki Newton karakterében, Caryn-ben csalódtam a legjobban, pozitív értelemben. A promóciós képeken kicsit unszimpatikusnak tűnt a színésznő, ezért tartottam tőle egy picit, mégis az első rész alapján szerintem az ő karaktere a legviccesebb. A többieket nem sikerült túlságosan megismerni, első blikkre érdekesnek tűnnek, bár Nate Torrence-t még szoknom kell egy picit. Úgy érzem, hogy ő és a karaktere könnyen átbillenhet a ló túloldalára, és inkább lesz kínos a megnyilvánulása, mintsem vicces.

Szinte biztos, hogy a végén összejönnek. Feltéve ha lesz rá idő, a hat rész alatt.

Tényleg kíváncsi vagyok a folytatásra, ugyanis fogalmam sincs merre halad tovább a sztori. Jelen pillanatban azt is eltudom képzelni, hogy egy picit hajazni fog a How I Met Your Mother-re, de azt is, hogy inkább a Happy Endings féle stílust fog inkább képviselni. Annyi biztos, hogy szerintem kitartok majd a sorozat mellett, és a nyáron ledarálom a maradék öt részt, merthogy csupán hat epizódból áll az első évad, és valószínűleg egyetlen évad, ugyanis már a premierjével megbukott a show. Mondjuk előnyére legyen szólva, hogy az a kis nézőtábor a második illetve harmadik részre is kitartott a sorozat mellett, ám egy New Girls ismétlés is majdhogynem hoz ennyi nézőt…

Értékelés: 7/10.
Elég rövid kritikát sikerült most összehoznom, de legalább lényegre törő. Mindent összevetve nekem igenis tetszett a pilot, és csakis ajánlani tudom megtekintésre, pláne, hogy ez a 6×30 perc felér egy hosszabb filmmel is. Remélem, hogy a FOX nem fogja levenni a műsoráról, és leadja már azt a maradék három részt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük