November 27-én, új időpontban folytatódik az RTL sitcomja, A séf és a többiek

Hamarosan ismét elmerülhetünk Milán és Viki kapcsolatának alakulásában.

Hosszú évek után végre ismét nyitott a sitcomok felé az RTL, és idén tavasszal bemutatkozott A séf meg a többiekamely díszletét egyébként a Barátok közt egykori helyszínén húzták fel, így biztos érdekes volt egy-egy színésznek ismét belépnie az ismerős kapun mégis teljesen más közegbe belépnie – és első körben csak 10 epizódot adtak le, ám hamarosan érkezik az újabb 10-es adag.

A folytatás egészen pontosan november 27-én vasárnap este érkezik majd, este 7-től, rögtön az RTL Híradó után, méghozzá tripla epizóddal, ráadásul a rá következő héten is ugyanennyi adagra számíthatunk majd, míg december 11-én és 18-án pedig két-két epizóddal lesz majd képernyőn a sorozat. Ráadásul azok számára is kedvez a csatorna, akiknek nem volt még lehetőségük belepillantani Monet étterem mindennapjaiba, hiszen november 26-án, szombaton egy maraton keretében mind a 10 rész ismét leadásra kerül majd.

Személy szerint én mindenképpen ajánlom csekkolásra A séf meg a többieket, hiszen már az első epizód is megfogott a maga módján, a folytatás pedig még jobban bejött. Aki nem tud várni még pár hetet az első évad végkifejletére, azoknak ajánlom egyébként a Telekom Moziklubbot, ahol már a teljes évad elérhető. A napokban én is igyekszem majd egy gyors darát tartani, utána pedig természetesen be is számolok a látottakról. 😉

Addig is, kedvcsinálóként íme az első évad második felének előzetese:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük