Nem kell már sokat várnunk a 13 Reasons Why második évadára!

Egészen pontosan két hét múlva már darálhatunk is!

Elképesztő sikereket ért el Jay Asher könyvéből készült 13 Reasons Why első évada, így a Netflix nem is tehetett mást, minthogy természetesen be is rendelte a folytatást. Ennek azonban már majdnem egy éve, azóta pedig nagy csend volt a sorozat körül, egyedül csak annyit lehetett tudni, hogy a forgatásokat már egy ideje befejezték.

Alig két nappal ezelőtt azonban végre beindult egy kis aktivitás, kiadták ugyanis az első trailert, amiben a kreativitáson túl bizony sok mindent ki lehet ám szúrni a folytatást illetően. A streaming szolgáltató azonban nem hagy sok időt agyalni a látottakon, hiszen már május 18-án elérhetővé teszi a teljes második szezont, vagyis lelkiekben már most felkészülhetünk egy érzelmileg mindenféleképpen hullámvasút darára…

Ne feledjétek, hogy a zseniális első évad már feldolgozta a könyv cselekményeit, így a második már ebből a szempontból saját történeten fog alapulni, ám a hírek szerint az író is részt vett a forgatókönyvi munkálatokon, a sorozat készítője pedig bízik a további sikerekben, hogy egy harmadik évadot is elkészíthessenek. Csak nem cliffhangerrel fog zárulni ezúttal is az évad vége?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük