Meglepően szórakoztató volt az Extrém Activity első adása!

A műsor nézése közben remekül kikapcsolódtam.

Mostanában elég kevés sikeres műsora van a TV2-nek, éppen ezért érthető, hogy nyolc év után végül miért is döntöttek az Activity folytatása mellett, ami Szulák Andrea vezetésével mindig is a csatorna egyik legnépszerűbb szórakoztató műsora volt. Miután Szulák Andi a terhességét követően távozott a csatornától, a game-show megújult formában tért vissza Activity – A milliós küldetés címmel Csiszár Jenő vezetésével, amely véleményem szerint már korántsem volt olyan vicces, a viszonylag gyenge nézettségi adatok alapján pedig alig fél évig volt csak képernyőn.

Ezúttal Extrém Activity címmel rajtolt el újból a műsor, és mivel Szulák Andrea színházi elfoglaltságai miatt nem ért rá, ezért a rutinos Liptai Claudia kapta meg a játékmester szerepet. A milliós küldetés bukása után kicsit tartottam az Extrém prepozíciótól, ám nagy örömömre az aggodalmam alaptalan volt, hiszen az első adás meglepően szórakoztató volt!

extrem-activity-01

Ahogy arra tegnap Facebookon felhívtam rá a figyelmet, legelőször a Kulcsár Edina, Kárpáti Rebeka és Polgár Kriszta alkotta szépségkirálynők csaptak össze a Barátok közt ex-sorozatsztárjaival, vagyis Csomor Csillával, Deutsch Anitával és R. Kárpáti Péterrel. Ebből adódóan volt egy kis átfedés a két csapat között, hiszen Rebeka történetesen Péter lánya, talán éppen ezért sem volt vérre menő küzdelem a játékosok között, amit én egyáltalán nem bántam.

A feladatokat tekintve, továbbra is a rajzoláson, mutogatáson és körülíráson volt a főszerep, ám a hagyományos mód mellett a képekkel illusztrált extrém körülmények között is teljesíteniük kellett a versenyzőknek. Pontosan emiatt volt pont annyira egyszerű ám egyben nagyszerű a műsor, hiszen az extrém helyzetek a régi elemeknek egy plusz lökést adtak, a játékosok pedig remekül érezték magukat a megváltozott körülmények során is, amit üdítő volt nézni. Ezzel persze nem azt mondom, hogy röhögőgörcsöt kaptam az egy órás adás alatt, de mégis megmosolyodtam egyes szituációk során, mint amikor Csomor Csillának kikötve kellett rajzolnia, vagy amikor Kulcsár Edina abba a 360 fokos fordulatra képes készülékbe volt kényszerítve, és abban a helyzetben kellet körülírnia.

extrem-activity-02

Összességében tehát jól szórakoztam az első adás során, és nyomokban felidézte bennem a kultikus műsor hangulatát, amit ezúttal is köszönök a készítőknek. És még mielőtt elfelejteném, remek döntés volt Claudiát megbízni a műsor vezetésével, már csak miatta is megéri belenézni, amit egyébként a SuperTV2 oldalán, itt és itt tehettek meg.

Az Extrém Activity ezentúl szerda esténként 21:00-től lesz a SuperTV2 képernyőjén, én pedig a második adásra még mindenképpen benevezek, aztán majd meglátjuk, hogy időszakos vagy netán állandó kikapcsolódási lehetőség lesz-e a számomra.

extrem-activity-03

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük