Awkward (Kínos): Kritika az ötödik és egyben utolsó évadról

Mindent összevetve hiányozni fog a sorozat.

Szinte hihetetlen, de közel másfél éve fejeztem be a negyedik évadot, így már természetesen nagyon hiányzott a csapat. Bár leírhatatlanul kíváncsi voltam, hogy mégis mi fog történni a szereplőkkel a ballagást követően, mégis okkal halogattam a darát, hiszen tudtam, hogy az ötödik évaddal végérvényesen véget ér az Awkward, ami a hullámzó minőség ellenére is rettentően a szívemhez nőtt. Elöljáróban annyit mindenképpen elárulhatok, hogy az utolsó szezon hűen tükrözte a címét, és egyes epizódokat sajnos valóban eléggé kínos volt végignézni. A sorozat tehát a gyermekbetegségeit magán hordozva búcsúzott a rajongóitól, ami miatt nincs keserű szájíz bennem, a lezárás semmilyensége miatt viszont igenis haragszom.

Figyelem! Spoileresen folytatom a továbbiakban.

awkward-s05-01

Nagyon örülök, amiért még a dara előtt megfogadtam magamnak, hogy ezúttal nem leszek túlságosan kritikus a Jenna-Matty párossal szemben, ugyanis így sokkal jobban tudtam élvezni az epizódokat. Ez különösen igaz az évad első felére, ahol a végzős csínytevések és a mellékszereplők külön sztorijai bőven kárpótolták azért a tényért, hogy Jenna és Matty milyen sok idő után jöttek csak újra össze. Ehhez kapcsolódóan egyébként a Szex és New Yorkra hajazó rész különösen tetszett, sőt tulajdonképpen számomra ez az epizód volt az évad csúcspontja, Jenna korábbi barátai ugyanis alaposan helyretették a lányt, ezzel pedig az én szememet is felnyitották, ekkor realizálódott bennem ugyanis, hogy Jenna a magabiztossága ellenére sajnos mindig is igen nagy mértékben függött a fiúitól.

awkward-s05-05

Míg tehát az évad első felében inkább csak Jenna szerelmi életével foglalkoztak az írók, addig a második felvonásban már a munkára is nagyobb hangsúlyt fektettek. Mindenképpen jó döntésnek bizonyult egy szerkesztőséget megtenni a középpontnak, hiszen így Jenna visszatérhetett a lételeméhez, vagyis az íráshoz. Üdítő volt nézni a publikálásból fakadó konfliktusokat az ott dolgozó emberekkel, akik a maguk különcségük miatt remekül beleillettek a sorozatba. Mégis én leginkább annak örültem, hogy az Idea Binnek köszönhetően ismét képbe került Luke, aki véleményem szerint mérföldekkel jobban illik Jennához, mint Matty. Az évad második része tehát számomra igen kedvezően alakult, egészen az utolsó epizódig, amikor is minden ésszerűséget felrúgva Jenna végül ismét Matty mellett kötött ki…

awkward-s05-02

Szerencsére a mellékszereplőkben ezúttal sem kellett csalódnom, hiszen Sadie és Tamara hozták a tőlük megszokott szokásos formájukat. Ugyan öt évadot kellett rá várni, hogy a főszereplőknek történő asszisztálásnál/tanácsadásnál jóval nagyobb teret is kapjanak, mégis megérte. Ráadásul az írók tényleg nagyon kedveztek nekem, hiszen a több kisebb sztorit is kaptak a lányok. A legváratlanabb mégis legfantasztikusabb fordulat egyértelműen az volt, hogy a főiskola során legjobb barátnők lettek. Egészen egyszerűen imádtam a közös jeleneteiket, úgyhogy én továbbra is tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, miszerint egy spin-off sorozatot nagyon megérdemeltek volna, ezáltal pedig nem ért volna véget az Awkward által képviselt egyedi stílusú tv show. Kár, hogy sem a készítők, sem pedig a csatorna nem látott elég fantáziát ahhoz, hogy megvalósulhasson a projekt.

awkward-s05-03

Visszatérve a kritika tárgyára, összességében jól szórakoztam a darálás alatt, és nagyjából meg vagyok elégedve a látottakkal, azt pedig szeretném kihangsúlyozni, hogy mindenképpen jót tett a sorozatnak, hogy kiléptek a középiskolai közegből, még annak ellenére is, hogy így a csodálatos Valerie kikerült a látótérből, és csupán egy rész erejéig tért vissza. Egyes egyedül az utolsó résszel vagyok nagyon elégedetlen. A menjünk vissza a táborba, ahol minden elkezdődött momentumot remek húzásnak tartom, ráadásul így valamilyen szinten kapott egy kisebb keretet a sorozat, ugyanakkor olyan szinten nyitva hagyták a nagyobb szálakat, hogy ezt semmiféleképpen sem lehet felfogni utolsó résznek.

Értékelés: 7/10.

A teljes ötödik etap nyolc pontot megérdemelne, azonban a finálé miatt kénytelen vagyok levonni egy pontot. Tüske mindenesetre nem maradt bennem az értelmetlen lezárás miatt, azonban mégiscsak bosszantó, pláne annak fényében, hogy a készítők nagyon is tisztában voltak azzal, hogy nem lesz folytatás. Nincs mit tenni, öt évaddal sajnos véget ért az Awkward, kétségkívül nagyon fog hiányozni a sorozat, és minden hibája ellenére csakis a jóra fogok visszagondolni. 🙂

 awkward-s05-04

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük