Kicsit nagyobb érzelmi katarzisra számítottam.

A zseniális tizedik évadot követően nagy reményekkel vetettem bele magam a tizenegyedikbe is, remélve azt, hogy képes lesz fenntartani a minőséget, és nem fog ismételten csökkenésbe kezdeni a sorozat, mint azt tette anno úgy körülbelül a nyolcadik évad környékén. Nos habár nem teljesen, de örömmel konstatáltam, hogy közel hasonló szinten zárt a tizenegyedik etap is, mint az előző. Egyes egyedül az ezúttal távozó személy körüli sztori nem nyerte el a tetszésemet, ugyanis kicsit többet vártam volna a készítőktől…

Ahogy az lenni szokott, spoileresen folytatom a továbbiakban!

Ahogy már korábban is írtam, évekkel ezelőtt elspoilereztem magamnak a nagy érkezőket és távozókat a sorozat házatájáról, így nekem egyáltalán nem volt meglepetés az évad idei távozója, sőt mi több, még a távozásának módja sem. Az ezt megelőző részekről viszont semmi fogalmam nem volt, így tehát arról sem, hogy miképpen fogják felvezetni Derek távozását. Most viszont, hogy már láttam az epizódokat, sajnos azt kell mondanom, hogy az írók nem épp a legjobb megoldást választották. Ezzel az “elnök jobbkeze” sztorival tulajdonképpen hasonlót értek el, mint a hatodik évadnál Izzie-nél, vagyis a folyamatos távollét miatt egyre kevésbé tűnt fel a hiánya, éppen ezért a balesete sem viselt meg annyira, mintha mindvégig megmaradt volna a középpontban, hiszen immáron meg sem fordult a fejemben, hogy milyen lesz nélküle a sorozat. Jóformán így is nélküle telt el az évad nagy része, amíg ő Washington és Seattle között ingázott, szóval nagyjából már elképzelhetővé vált, milyen lesz a sorozat a halálát követően is, szóval nem volt annyira szívbemarkoló a búcsúepizódja, mint amire előre felkészítettem magam.

Ettől függetlenül tetszett az új munkahelyből adódó nézeteltérés Meredith és Derek között, ideje volt már, hogy végre ők is egy kicsit fasírtban legyenek, az így kialakult új helyzetben pedig Meredith is jobban tudott érvényesülni mint korábban, csak nem gondolom, hogy mindezt pont Derek távozásának évadában kellett volna bevezetni, hanem korábban. Bár, hogy egy kicsit az írók pártját fogjam, emlékszem anno elég hirtelen jött Patrick Dempsey kiírása, olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint nem önként távozott, hanem kirúgták a munkahelyen tanúsított viselkedései miatt, tehát amikor az évadot elkezdték valószínűleg még nem tudhatták a végkimenetelt, ergo nem rovom ezt fel hibának. Ami pedig a balesetét, és tulajdonképpen az orvosi műhibából bekövetkezett halálát, valamint ahogy Meredith búcsújelenetét illeti, valóban szomorú pillanatokat eredményezett, és nálam is eltörött egy kicsit a mécses, miközben a sorozat egyik ikonikus dala a Chasing Cars is felcsendült. Az ezt követő majdnem egy éves időugrásos rész is egész jó volt, kíváncsi leszek, hogy Meredith távollétének lesznek-e majd következményei vagy sem.

De nemcsak Meredith és Derek körül zajlottak az események, hanem például Arizona és Callie körül is, akik végre dűlőre jutottak a lassan három évad óta húzódó se veled se nélküled kapcsolatukra, nem kis meglepetést okozva. Én mindvégig azt hittem, hogy ők együtt maradnak, vagy ha mégsem akkor Arizona fogja kimondani a végét, erre Callie lepett meg vele. Sajnáltam őket, de a rájuk épült epizód után én is beláttam, hogy nem feltétlen egészséges már a kapcsolatuk így megbékéltem a válásukkal. Tartottam azonban attól, hogy ezt követően egy kicsit el fog laposodni a sztorivonal körülöttük, de nagy meglepetésemre mégsem így történt, sőt mi több, valamilyen szinten mindketten kiteljesedtek szakmai téren. Bevallom őszintén sosem kedveltem igazán Arizonát, elvoltam vele, de semmi több, most viszont elérték nálam a készítők, hogy megkedveljem. Telitalálatnak bizonyultak az, ahogy megkapta maga mellé Herman-t, szerettem a közös eseteit, Herman szarkasztikus beszólásait pedig különösen, éppen ezért sajnáltam, hogy végül kiírták őt a műtétjét követően.

De mondhatnám akár April és Jackson kapcsolatának alakulását is, akadt sok szép, és annál szomorúbb pillanatok is, a babájuk elvesztésekor egyenesen vérzett a szívem. A kapcsolatok alakulása mellett az új karakterek is eléggé érdekesnek bizonyultak ahhoz, hogy egyáltalán ne hiányoljam szegény Cristinát, ami azért nagy szó, mert azt hittem, nélküle kissé más lesz a sorozat, de az írók bebizonyították, hogy koránt sincs így. Egyelőre azonban még szokom az új szereplőket, Maggie-t azonban már most szeretném kiemelni, ugyanis már az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet, a telenovellákat megszégyenítő csavar ellenére is, remélem nem hiába.

Értékelés: 8/10.

Mindent összevéve legalább annyira élveztem a tizenegyedik évad daráját, mint a tizediket, ennek ellenére egy pontot kénytelen voltam lenni. Egyedül azt sajnálom a legjobban, hogy Derek távozásával az egyetlen hosszútávú kapcsolat is véget ért sajnos. Mindenesetre a nagy Grace darám azonban itt nem áll le, egészen addig, amíg el nem fogynak a szinkronos részek, így ha minden jól megy, akkor számíthattok még tőlem legalább két kritikával.