Végre visszatért a régen tapasztalt minőség!
Hűha, több mint két évvel ezelőtt írtam utoljára kritikát a sorozatról, pedig egyáltalán nem kaszáltam ám el, továbbra is a nyári sorozatdarám szerves részét képezte A zöld íjász. A gond csak abból adódott, hogy a negyedik évad olyan szintű mélyrepülést hozott, hogy kedvem sem volt írni a látottakról. Pedig most visszanézve már a harmadik évadra is hat pontot adtam csupán, szóval akkor eltudjátok képzelni mekkora csalódást okozott számomra, ahogyan testvérsorozata, a The Flash is, de ezt majd egy másik posztban részletezem majd. Ezt követően nem kicsit félve vágtam neki az ötödik évadnak, ám ahogy haladtam a részekkel előre, egyre jobban feloldódtam, és a végén már azt vettem észre, hogy tulajdonképpen nagyon is élvezem amit látok. Egyértelműen jót tett a sorozat számára ez a mini reboot, Oliver régi gondolkodásmódjának visszatérése, és vadonatúj csapata hozott egy kis új színt, ahogyan a visszaemlékezések is most mintha jobban kapcsolódtak volna jelenhez.
És akkor ahogy az lenni szokott, a továbbiakban spoileresen folytatom továbbkivesézni a történteket.
Oliver régi önmagának visszatérése hacsak egy rövid ideig is tartott, mégis elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire hiányzott már. Persze értem én, miért döntött úgy anno, hogy nem fog tovább ölni, de mégis a negyedik évadban értem el ahhoz a ponthoz, amikor úgy éreztem, ezzel az írók tulajdonképpen csak maguknak biztosítottak egérutat, hogy bármikor visszahozhassanak egy korábban már elkapott bűnözőt, akár egy kis időtöltés gyanánt is. Ám nemcsak emiatt volt annyira jó újra viszontlátni a már elfeledett Olivert, hanem amiatt is, hogy végre nem csak játszotta a sértődöttet és a kívülállót, hogy a visszatérésével mindenki életét tönkretette, hanem igenis aktívan kivette a részét az igazságszolgáltatásból. És amikor az íjász szerepe kezdett ismét kissé ellaposodni, akkor pedig polgármesterként sikerült lekötnie le a figyelmem. Jó volt látni, ahogy egyes események kihatottak a cselekedeteire, különösen igaz az Adrian Chase-hez köthető szálhoz.
Prometheus személyében kétségkívül emberére talált Oliver. Nagyon hiányzott már egy ennyire elvetemült ellenség a sorozatba, az előző két etap főgonoszai ugyanis már majdhogynem a kész vicc kategóriát súrolták. És a legszebb az egészben, hogy valamilyen szinten megértettem a szándékát, noha a módszereivel természetesen már egyáltalán nem értettem egyet. Mégis megmenthetőnek gondoltam, egészen odáig, amíg meg nem ölte a saját feleségét. Ezen a ponton már nem tudtam nem a bukásáért harcolni. Annak mindenesetre örülök, amiért kitartása révén Oliver eddigi öt – vagyis a szigettel együtt tíz – évét remekül magába foglalták az akciói. Tökéletesen keretbe foglalta a sorozat eddigi történéseit nem egyszer vettem észre mennyire nosztalgikus hangulatba kerültem. Szóval, leszámítva a röhejes cliffhangert, akár záróévadnak is tökéletesen megállta volna a helyét!
A visszaemlékezések is ezúttal sokkal ütősebbre sikeredtek, mint tavaly. Érdekes volt látni, hogyan formálódott Oliver olyan emberré Oroszországban, ahogy a pilot elején megismerhettük, mert bár a Lian Yun és az azt követő helyszíneken történtek is sokat formálták a személyiségét, mégiscsak a testvériség adta meg számára az utolsó löketet, hogy beteljesítse apja akaratát. És nem tudom, ti hogy vagytok vele, de Anatoly-t mindig nagy öröm volt viszontlátni, én legalábbis nagyon megszerettem az eltelt évek során, bár kétlem, hogy a továbbiakban úgy lehetne még alakítani a sztorit, hogy ő is aktív részese maradjon.
Oliver és a múltbeli történések mellett a vadonatúj arrow team is alaposan hozzájárult az évad sikerességéhez. Az régi-új szereplők amellett, hogy hoztak egy kis új színt, még merőben meg is változtatták a dinamikát. Bár nagyon bírom René különc stílusát, de számomra Curtis az igazi aduász. Ő az egyetlen pozitív hozománya a negyedik etapnak. És amikor kettejüket összeeresztették az írók, ott kő kövön nem maradt. Durván jó dinamika van a két srác között, amit gyakrabban is kihasználhatnának.
Egyetlen egy negatívumot tudnék még megemlíteni, az pedig romantikus szálak kezelése. Oliver és Felicity ismételt szakítása annyira kiszámítható és egyben felesleges húzás volt. Szerintem senki sem gondolta komolyan, hogy ezúttal végleges lesz ez az állapot, így naná, hogy az első adandó alkalommal ki kellett iktatni Felicity hirtelen jött új pasiját. Amit egyébként sajnáltam, jó volt ugyanis látni a színészt, akit még anno a sajnos csak egy évadot megélt The McCarthys-ból ismertem meg. Ebből a szempontból még hat év után is gyerekcipőben jár a széria. Kíváncsi vagyok, vajon mikor fogja kinőni. Talán sohasem.
Értékelés: 8/10.
Még mielőtt az a vád érne, hogy túlságosan elfogult vagyok a sorozattal, jelezném, hogy én is észrevettem ám a hiányosságait, elég csak a régi motorosokra gondolni, sem Diggle-el sem pedig Thea-val nem tudnak mit kezdeni az írók, de legalább az utóbbi esetében megoldották azzal, hogy csak kvázi az évad felében volt képernyőn. Tehát igen, bőven lenne még hova fejlődni, Laurel kinyírásáért pedig továbbra is dühös vagyok, de érezhetően sokat javult a minőség, olyannyira, hogy helyenként sikerült visszaidézni az első évados feelinget, éppen ezért döntöttem a nyolc pont mellett. Remélem a már képernyőn lévő hatodikban sem kell majd csalódnom.
