A TV2 még idén bemutatja új sorozatát, a Doktor Balatont

A Mintaapák szünetre vonulását követően sem marad napi sorozat nélkül a TV2.

A mai napon az RTL Klub után a TV2 is bejelentette, mikor indítja útra vadonatúj napi sorozatát, amely a Mintaapákat fogja váltani. Figyelembe véve, hogy az elmúlt hetekben mennyire promózták új sorozatukat, nem meglepő módon még idén képernyőre tűzik, egészen pontosan december 27-én, vasárnap este rögtön a Tények után dupla epizóddal, a folytatás pedig már a rá következő napon esedékes, tippre a Tények Plusz után, tehát olyan 19.50 körül, amelyet az Exatlon Hungary immáron harmadik évada fog követni.

A továbbiakban a TV2 által kiadott közleményben olvashattok arról, miről is fog szólni a Doktor Balaton.

Humor, szerelmek és csalódások, titkok és váratlan fordulatok, szövevényes, zűrös ügyek… Doktor Balaton címmel érkezik a TV2 legújabb napi sorozata, melynek helyszíne a balatonfelvidéki Balatonmeggyes és Budapest, a cselekmény középpontjában pedig az egyedülálló gyógyvíz áll.

A Mészáros András címszereplésével készülő dramedy rengeteg izgalmat tartogat majd a nézők számára, ahol többek között olyan nagyszerű színészekkel találkozhatnak hétköznap esténként, mint Bodrogi Gyula, Voith Ági, Hirtling István, Gula Péter, Pálfi Kata, Sárközi-Nagy Ilona, Tenki Dalma, Ujlaki Dénes, Amrus Asma, Király Attila vagy Bezerédi Zoltán.

„Több szálon futó cselekménye van a sorozatnak, és egy-egy szereplő, így az általam alakított Dr. Balla Tóth András, Doktor Balaton élettörténete is elég összetett, és bőven tartogat meglepetéseket. András útkereső ember, aki próbálja megtalálni a helyét a világban. Nagyon erős az igazságérzete, általában az egyenes utat választja, de a magánéleti felelősségvállalással komoly problémái vannak, ami bőven szül konfliktusokat, hogy a családját és annak titkait ne is említsem” – árulta el a sorozat címszereplője, Mészáros András.

Doktor Balaton – premier december 27 vasárnap dupla epizóddal, folytatás december 28-tól minden hétköznap a TV2 műsorán!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük