Sztárban sztár 2014: Döntő – Élő blog

Bizony-bizony, az oldal születésnapja alkalmából ma egy új területen is kipróbálom magam, hiszen ma a Sztárban sztár idei évadjának döntőjét – csakúgy mint a legtöbbet – élőben nézem végig, ám közben kommentálni fogom, vagyis ez lesz az oldal első Élő blogja!

Remélem minden rendben fog zajlani, és nem lesz semmi probléma. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a helyesírási hibákat holnap fogom javítani, valamint HQ minőségű képekkel fogom majd gazdagítani a posztot, ahogy a TV2 Sajtóosztályára felkerülnek a képek, tippre azt is már holnap el fogom tudni intézni. 🙂

Sztárban sztár zsűri selfie 🙂 – Fotó: TV2
A műsorral kapcsolatban egyébként eddig minden adást élveztem, így nagyon várom már a döntőt, kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek versenyzőink. Hajrá Vera! 🙂

—————————————————————————————————————————–


– 18:55 – Öt perccel hamarabb kezdődött, még jó hogy hamarabb kapcsoltam át a televíziót. 🙂 Egy kis összegző videó, szeretem ezeket a kis videókat. 🙂

18:57 – Mondtam már mennyire szeretem ezeket a közös produkciókat? Ráadásul ahogy látom, most mindenki visszatért, bár mivel ma véget ér a műsor, ez nem is túl meglepő. 🙂 De sajnálom Koós Réka korai távozását… De ne a múlton rágódjunk, hanem koncentráljunk előre.

19:02 – Tilla egy kis összesítőt tart, azoknak, akik lemaradtak a múltheti adásról, majd a mai estéről mond el pár dolgot. Duettek is lesznek vendégelőadókkal, már alig várom. 🙂

19:04 – Szóhoz jut végre a zsűri is, Tilla meginterjúvolja őket, mit várnak a ma estétől. Mondanom sem kell, Hajós értékeléseit várom a legjobban. Remélem nem kell majd benne csalódnom.

Fotó: TV2

19:06Kökény Attila lép elsőnek a színpadra, duettpartnere pedig Király Linda, akit nagyon szeretek, Kökényt viszont kevésbé. Kökény Király Viktort alakítja mindjárt. Na erre, felettébb kíváncsi vagyok.

19:10 – Egyértelműen Linda menti meg számomra a produkciót. Bár Kökény most kevésbé idegesítő, akkor is, nagyon remélem, hogy nem ő fogja megnyerni.

19:15 – Liptai: “Nagyon hasonlítottál valakire, hagyjuk az angolt.” – imádom Claut. 🙂  Bereczki: “Semmi köze nem volt Viktorhoz, de én így imádom Atit.” – próbálja menteni a menthetetlent. Majka inkább próbálja elterelni a szót. Hajós: “Ez a rezsicsökkentés majdnem lekapta a frufrudat!” – Imádom!! 😀 Nagyon osztja, poénos értelemben Viktort. Nem tehetek róla, eszembe jutott Az ének iskolája. Már csak a műsor miatt is várom nagyon a tavaszt. 🙂

Fotó: TV2

19:17Tóth Vera jön Janis Joplin-ként. A Megasztár első szériájának győztese egész tinikorában őt hallgatta, szerintem nem lesz itt gond. 🙂

19:19 –  És igen, így kell ezt eltolni Vera. Az összes adásban nagyon jól teljesített, legjobban Tóth Gabiként tetszett, egyébként pedig nagyon szeretem őt, igazán megérdemelné a győzelmet. 🙂 Kíváncsi vagyok mi lesz a zsűri véleménye.

19:23 – Bereczki: “Ez a csaj mindent tud az éneklésről” – ez pontosan így van. 🙂 Hajós: “Tigrisugrással átharapod valakinek a torkát.” – most erre mit reagáljak? :), Liptai: “Nehezebb dolga volt Verának, mint a drogos Janis Joplin.” Majka is dicséri Verát, és még Zalatnay Saroltát is felhozta…

Fotó: TV2

19:24Pál Dénes partnere Koós János lesz, ráadásul Hofi Gézát személyesíti meg. Hofi nagy kedvencem, ahogy hallom, Dénesnek is, így már nagyon várom. 🙂

19:28 – Kinézetre sajnos nemtudta hozni Hofit, viszont az előadás összességében egész jó volt. 🙂 Hogy ne csak mindig Verát említsem, Dénes is megérdemli a győzelmet, sőt, szerintem ő is fog nyerni, ha így lesz, akkor megérdemelten, mégis Verával egy picit jobban szimpatizálok, és kész. 🙂

19:32 – Hajós: “Koós János teljesítette az elvárásokat, Pál Dénes már kevésbé.”, Liptai szerint Dénes Máris szomszédra hasonlít inkább, most, hogy mondja, van benne valami. 🙂 Egyébként védi Dénest, hogy túlságosan karakteres az arca, így nem az ő hibája, hogy nem hasonlított Hofira, ez teljes mértékben igaz. Bereczkiről mondott valamit Hofiról, Majka se nagyon említett Dénessel kapcsolatban semmit.

Fotó: TV2

19:34Vastag Tomi szólója következik, egy hawaii-s énekest fog alakítani, leírni a nevét lehetetlenség, egy ikonikus számát a Somewhere over the Rainbow-t fogja előadni, szerintem könnyű dolga lesz.

19:36 – Külsőre nagyon jól eltalálták, respekt az háttérben dolgozó smink-arc és a többi mestereknek. 🙂 Jól gondoltam, hogy nem lesz nehéz dolga, bár az eredeti akkor is jobb. Ez van és kész. A zsűri arcaiból ítélve nekik sem ez lesz a kedvenc produkciójuk ma estére.

19:41 – Liptai szerint nagyon cuki, és a produkció is nagyon jó volt, ahogy Bereczkinek is, Majka már inkább viccesre veszi a figurát, és megjegyzi, hogy lehetett volna kövérebb is. Hajós: “Nagyon szomorú vietnami énekes voltál. Számomra nem hasonlított annyira – egyetértek Hajóssal.

19:42Pont most akartam megdicsérni a készítőket, hogy milyen gyorsan haladtunk, erre most jönnek az ismétlő kis filmek, és tippre ezután egy reklám következik. Mindegy is, legalább szusszanok egy kicsit. 🙂

19:43 – Ahogy gondoltam, most egy pár perces Reklám lesz.

Fotó: TV2

19:52Közel tíz perces szünet volt, sebaj. Hevesi Tamás és duettpartnere következik, partnere a Megasztáros Balássy-Varga házaspár női tagja Balássy Betty.

19:56 – Hű de szeretem ezt a dalt, nem is tudtam, hogy ők éneklik. 🙂 Hevesi egész jól hozza Varga Ferit, külsőleg, énekhangja már inkább Hevesibb, de nekem bejön ez a produkció. 🙂 

20:00 – Liptai szerint Hevesi jobban hasonlít Varga Ferire, mint Varga Feri önmagára. 🙂 Hajós szereti nézni, hogyan viselkednek azok az előadók, akiket utánoznak, majd viccelődik egy picit azon, hogy Hevesi megint lehet el lesz felejtve. Majka szerint jobban áll Hevesi parókája, mint az eredeti haja, van benne valami. Bereczki: “Nekem nagyon tetszett, aranyos volt” – röviden és tömören. 🙂 

Fotó: TV2

20:02 – A második körbe lépünk, Kökény Attila érkezik, a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál győztesének a dalával. Na, erre kíváncsi vagyok, hisz a számot nagyon szeretem.

20:06 Az ismét női bőrbe bújt Kökény most egyáltalán nem vette nevetségesre a feladatot, mint anno Natalia Oreiro esetében, és próbálta tisztességesen megoldani a kapott feladatot. Hiába, még is így vicces volt. :)

20:09 – Annyit nevetek most a zsűrin, hogy képtelen vagyok most idézni őket. Nekik is tetszett és kész. Szokás szerint Hajós volt a legviccesebb Három személyiség voltál egyszerre; Nem vagy egy törékeny svéd-marokkói lány :) Még a végén megkedvelem egy picit kényt.

Fotó: TV2

20:10 – Ismét th Vera jön, ráadásul Oláh Ibolyával, akit szintén nagyon jó énekesnek tartok. Ez már csak jó lehet. Egyébként Roy & Ádám illetve Ibolya közös számát fogják előadni. 🙂

20:12 – Ahogy sejtettem, ez nagyon jó volt. Mindkettőjük hangszínét nagyon szeretem, élvezetes előadás volt, kész. Szemmel láthatólag a zsűri, illetve Roy is nagyon élvezte 🙂

20:16 – Liptai nagyon örül Ibolyának, ahogy én is, Majkával egyetemben, Bereczki azért már Verát is élteti, Hajós formájához híven, szóba is hozta, hogy mindenki örül mindenkinek, közben azért Verát dicséri, hogy nem esett ki a szerepéből, és végig rekedtesen tolta végig a számot. 🙂

20:18Ismét egy kis visszanéző videó, a szavazás érdekében. Mennyire jobb lenne már, ha itt is bevezetnék az applikációs rendszert, csak akkor sok pénztől esne vissza a csatorna.

20:20Egy kis szavazásösztönző nyeremények, majd Reklám követezik.

Fotó: TV2

20:29l Dénes érkezik, Somló Tamást fogja alakítani, aki a The Voice-ban eléggé összefüggéstelenül beszélt, ezt vette át tegnap Szikora az X-Faktorban. De vissza Déneshez, egy ikonikus számot fog előadni, szerintem nem kell benne majd csalódnunk. 🙂

20:33 – Hát, volt már jobb előadása is. Nem azt mondom, hogy rettenetes volt, jó volt, csak a szintjéhez képest kevés.

20:36 – Velem ellentétben a zsűri nagyon évezte, Liptai összegez egy picit, szerinte Dénes az idei éved legalázatosabb versenyzője. Majka szóvá tette, hogy nem hasonlít teljesen Somlóra, majd ő is megemlítette, mennyire jó volt az eltelt a nyolc hét alatt. Hajós most kevésbé olyan vicces mint eddig volt. Remélem a továbbiakban jobban belehúz majd. 🙂

Fotó: TV2

20:37Vastag Tomi Bódi Margót kapta partneréül, vajon kit alakíthat majd? 🙂 Az Aranyeső dalt előadva érkezzen Bódi Margó és Bódi Guszti.

20:42 – Kész, megőrült a színpad, megőrültek a már kiesett versenyzők is. Most jött el az a pillanat, amikor azt mondhatom, megkedveltem Vastag Tomit! Remekül előadta ezt a kultikus dalt. 🙂

20:46 – A zsűrinek is nagyon bejött, Majka és Bereczki viccelődött egy picit, Liptai szerint Tomi jobban hasonlít Guszti fiára, Csabira, valamint megjegyezte, hogy a tánckaruk még ezt is el tudta táncolni. Hajós most nem mondott semmi vicceset, így most nem idéznék tőle.

Fotó: TV2

20:48Hevesi Tamás zárja a sort, egyéni produkciójával, Demis Roussos-sá fog átalakulni. Kíváncsian várom a végeredményt. 🙂

20:51 – Külsőre jól hozza, hangilag már kevésbé. DE, nekem nagyon bejön így is, hogy szinte meg sem próbálja utánozni hangilag, hanem inkább Hevesi Tamásosan adja elő. Tudni kell dönteni, mikor érdemes hangilag is átszellemülni.

20:55 – Clauból megint kitört az összegzős oldala, és elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy Hevesi Tamás a műsorban van még. Bereczki megpróbált bedobni egy kis viccet, nem sok sikerrel, Majka szerint Hevesi inkább Zeuszra hasonlít Hevesi – joggal mondja 🙂 – Hajós pedig Piedone-t említi, és kiderült hogy Demis-t is utálta. Óvszeres, jaj istenem, mi lesz itt még. 😀

20:56 – Mindenki előadta a szólóját és a duettjét, így a versenyzők már megtettek mindent. Egy kis visszaidéző videót mutattak, majd a nyereményeket, ezután pedig egy kis szünet jön.

20:59Szünet

21:07 – Ismét egy kis visszatekintő. Összességében ma is egész jó produkciókat láthattunk. 🙂

21:09 – Egy kis promóció: Az adás után kezdődik a Rising Star. Majka most pedig egy picit elmagyarázza, hogyan fog kinézni az ország legújabb tehetségkutató műsora.

21:12 – A kis segítség alatt én is gyors regisztráltam a Rising Star applikációra, alig várom, hogy használhassam. Tényleg kíváncsi vagyok, hogyan fog itthon teljesíteni a műsor.

21:13 – Még egy is visszatekintés, gyanítom ma már az Eredményhirdetésen kívül nem lesz más érdemeges produkció. Ki ne maradjon, mit nyerhetnek a szavazók, illetve a műsor nyertese…

21:16 – Jöjjenek a versenyzők, ezután pedig egy utolsó zsűriértékelés. A zsűri legfőképp Kökény Attila vagy Pál Dénes győzelmének örülnének, a kiesett versenyzők már azonban mindenkit megemlítettek, mégis mintha Kökény és Dénes hangzott volna el a legtöbbször.

21:22 – Egy perc maradt hátra. Pár perc és kiderül, ki lesz a győztes. Hajrá Vera. Hajrá Dénes. 🙂

Fotó: TV2

21:30A Sztárban sztár idei évadának győztese Pál Dénes! Nem lepődtem meg túlzottan, mindenesetre gratulálok neki, mert megérdemelte. Tényleg alázattal állt neki minden kihívásnak, és profin előadta a legtöbb produkcióit. Dénes az SOS Gyermekfalunak ajánlja a 2 millió forintját. 🙂

Én ezennel elköszönök, érdekes és izgalmas volt ez a mai este, nagyon megtetszett az Élő blogolás, így a közeljövőben biztosan számíthattok majd egy újabb kiadásra. 🙂

Ne feledjétek, azonnal kezdődik a Rising Star első adása, én mindenképp megnézem, remélem ti is. 🙂 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük