Demi Lovato az elfogadás jegyében teljesen levetkőzött!

Ennyire naturista fotósorozatot még sohasem vállalt be a színész és egyben énekesnő!

Eddig talán nem hangoztattam eleget, de rendkívül csodálom Demi Lovato-t azért, amilyen eszményeket képvisel, a csodálatom pedig csak még nagyobb lett a mai nap után. Ma délelőtt ugyanis megjelent a legújabb fotósorozat az énekes/színésznőről, ahol is mindenféle photoshop nélkül megmutatja testének gyakorlatilag minden egyes négyzetcentiméterét. Az üzenet legfőbb célja, hogy nyugodtan vállald fel a tested, legyél magabiztos, ne szenvedj önbizalomhiányban. Teszi mindezt úgy, hogy régebben (főként a Disney világában tapasztaltak alapján) nem bírta elfogadni önmagát, többek között súlyos bulimiában is szenvedett, amit bizony kezeltetni is kellett…

A Vanity Fair magazin a fotósorozat mellett egy interjút is készített Demi-vel, aminek egy részlete az alábbi:

Ha van valami, amit a minap megtanultam, az az, hogy az élet túl rövid. Itt állok a küszöbén annak, hogy kiadjak egy albumot, ami végre megmutatja, ki is vagyok igazán előadóként. Hogyan élem meg ezt az új fejezetet az életemben? Hogyan mondom ki azt, amit igazából gondolok? Mit jelent magabiztosnak lenni? Az elengedést jelenti, a hitelességet, az jelenti, hogy kimondom: leszarom, és ez vagyok én. Meg akarom mutatni az énem azon oldalát, amely felszabadult és szabad. Mi lenne, ha csinálnánk egy teljesen nyers fotósorozatot? Legyen szuper szexi, de smink, extra fények, retusálás és ruhák nélkül. Csináljuk meg itt és most. Úgy érzem ez megmutatja a többi nőnek, hogy bárki leküzdheti a testképzavarhoz függő aggályait, és jól érezheti magát a saját bőrében.

Hogy hogyan is zajlott pontosan a fotósorozat, arról a starity.hu oldalon további részleteket találjátok, ahonnan az interjú magyar fordítása is származik.

A rajongók egyébként eléggé kétkedve állnak a dologhoz, hiszen egyesek szerint a két hét múlva megjelenő legújabb albuma miatt kellett ez az egész felhajtás, mások szerint viszont büszkék Demi-re, amiért bemerte ezt az egészet vállalni! Ezt az utóbbi tábort erősíteném jómagam is, illetve a High School Musical sztárja, Ashley Tisdale is kifejezte már a tetszését:

Szerintem Demi Lovato egy rendkívül gyönyörű ember, kívül-belül. Ez minden.

Na de nem is húzom tovább a szót, a videó után beszéljenek inkább helyettem a képek! 🙂 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük