Horváth Tamás győzelmével zárult az idei Sztárban sztár!

Véget ért a Sztárban sztár 2017-es kiadása. Ma este finálézott a Sztárban sztár ötödik évada, amelyben a finalisták két produkcióval léptek színpadra, egy duettel illetve egy szólóval. Tulajdonképpen mindenki kihozta…

Szavazz: Ki nyerje az idei Sztárban sztárt?

Most eljött az idő a szavazásra! Pár órája részletesen kifejtettem a véleményem a Sztárban sztár idei évadáról, amelyben arra is elég részletesen kitértem, szerintem miért tűnik úgy, hogy egyre inkább…

Sztárban sztár 2017: Tényleg elfáradni látszik a formátum?

Nehéz kérdés, amit több szempont alapján próbálok megválaszolni. Ma este véget ér a Sztárban sztár 2017-es kiadása, amely immáron már ötödjére fog győztest hirdetni, és kiderül ki lesz az ország…

Détár Enikő után Csézy számára ért véget a Sztárban sztár ötödik szériája!

Jövőhéten már csak tíz produkciót láthatunk majd. Már kemény három hete robog a Sztárban sztár 2017-es kiadása, amelyben a versenyzők hol kiemelkedően, hol pedig eléggé közepesen alakulnak át más előadókká.…

Ördög Nóra után Stohl András is a TV2-höz igazolt át!

A zsűrizés mellett műsort is fog vezetni. Bár az autóbalesetét követően az RTL már nem szánt Andrásnak több műsorvezetői feladatot, ettől függetlenül mégiscsak a csatorna egyik emblematikus arcának számít, aki…

Sztárban sztár 2016: Íme a négy döntős legjobb átalakulásai!

Mind a négy döntősnek voltak nagy pillanatai. Bár nagyon szerettem volna még egy utolsó kritikát írni a Sztárban sztár idei évadáról, de visszaolvastam a féltávnál írt értékelésemet, és a véleményem…

Veréb Tamás lett a Sztárban sztár negyedik szériájának győztese!

Nagyon örülök Tamás győzelmének! Ma este lezajlott az idei Sztárban sztár fináléjának második része is, amelyben a négy finalista kétszer lépett színpadra, egy egyéni és egy duettprodukcióval, utóbbihoz pedig sztárfellépők…

Vásáry André számára ért véget a Sztárban sztár

Tulajdonképpen egyet értek a végeredménnyel. Már a nyolcadik élő adáson van túl a Sztárban sztár negyedik szériája, amelyben a versenyzők az egyéni átváltozások mellett már duett produkciókkal is felléptek a…