Első körben: Significant Mother

Egész jó volt rossz kezdésnek.

Nem kicsit lepődtem meg, amikor nemrég megtudtam, hogy a The CW vígjátéksorozatot készít, hiszen tulajdonképpen eddig erre még nem volt példa. A Significant Mother ezek után, na meg persze az érdekes alapsztori miatt rögtön felkeltette az érdeklődésemet, amiről írtam is egy beharangozót, egy hónappal ezelőtt. Nos, a sorozat a héten elrajtolt, és mivel magyar felirat is készült a pilothoz, gondoltam neki is veselkedek. Összességében nem volt rossz kezdésnek, ahhoz pedig mindenképpen elég volt, hogy belenézzek majd a folytatásba is.

Ahogy azt már megszokhattátok, mielőtt kielemezném a látottakat, röviden összefoglalom az alapsztorit. A sorozat középpontjában egy fiatal étterem-tulajdonos, Nate áll, akinek nem kicsit fordul fel az élete, amikor is egy nap lakótársa és gyermekkori legjobb barátja Jimmy lefekszik a nemrég elvált anyjával, aki nem mellesleg kvázi Jimmy-t is felnevelte. Persze vannak itt mellékszereplők is, akik eddig mondjuk nem sok vizet zavartak.

A továbbiakban enyhén Spoileres leszek!

A pilot tulajdonképpen az alapsztorit foglalta össze, vagyis láthattuk, ahogy Nate tudomást szerez erről a kis titkos viszonyról, és az éttermében dolgozó alkalmazottai akik egyben a barátai is, próbálták vele feldolgozni az egészet, ezáltal pedig a mellékszereplőket is megismerhettük. Mivel nem vázoltak fel semmi konkrétumot a folytatással kapcsolatban, ezért nagyon kíváncsi vagyok, vajon milyen irányba folytatódik majd a történet. A legjobban annak örülnék, ha ez a kissé fura viszony folytatódna Jimmy és Lydia között, ugyanis véleményem szerint megvan közöttük a szikra, arról nem is beszélve, hogy tudna még sok-sok vicces szituációt okozni ez a felállás.

A karaktereket húsz perc alatt természetesen nem lehetett túlságosan kiismerni, egyelőre kissé egydimenziósnak tűnnek, azonban első benyomásra szimpatikusak, amely tulajdonság nálam igen fontos, hiszen ha érdektelenek lennének, nehezen lehetne folytatni a showt függetlenül az érdekes alapsztoritól. Nem utolsó szempontból pedig sok ismerős arc köszönt vissza, akik közül Nathaniel Buzolic és karaktere fogott meg leginkább, talán azért is, mert a TVD-TO univerzumhoz képest egy egészen más oldalát ismerhettük meg, és azt kell, hogy mondjam, Kol illetve Jimmy szerepe is igen jól áll a Nathaniel-nek. 🙂


A sok pozitívum mellett azért akadt negatívum is olyan szempontból is, hogy nem egy klisés jelenet akadt, vegyük például a féltékeny ex-férjet, de a legirritálóbb húzás mégsem ez volt. Nate és Parker kapcsolata, vagyis jobban mondva nem kapcsolata egy kicsit irritáló volt számomra, hiszen annyi sorozatban lehetett már ilyet látni, amikor is a főszereplő szerelmes a lány barátjában, mégsem mer lépni, és jobb esetben hamar pontot tesznek a végére, rosszabb esetben pedig hosszabb ideig megy a huza-vona a két karakter között. Remélem itt az utóbbi lesz érvényben.

Értékelés: 7/10.
Bár a poénok és a végkifejletek többsége kiszámítható volt, mégis élvezhető körítéssel tálalták az egészet, ami a hét pontot egyértelműen megérdemli. Hazudnék ha azt mondanám, hogy dőltem a röhögéstől, de azért a legtöbb esetben elmosolyodtam, azt pedig mindenképpen csak értékelni tudom, amiért a The CW belevágott a komédia elkészítésében. Szerintem megér egy esélyt a sorozat, ha lehetőségetek van rá, próbáljátok ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük