Good Sam: Íme az első képek a One Tree Hill reunionról

Gyanítom nem én leszek az egyetlen, akiknek szép emlékek jutnak majd egészébe a képek láttán.

Idén januárban debütált a CBS legújabb kórházas sorozata, Sophia Bush főszereplésével, a Good Sam, amely sajnos gyakorlatilag már a rajtjával megbukott, és azóta is csak csökken a nézettsége, így nem sok esély van a második évados berendelésre. Ettől függetlenül a készítők úgy döntöttek, hogy megörvendeztetik egy kicsit a Tuti gimi sorozat rajongóit, és meghívták vendégszereplőnek a sorozat két  főszereplőjét is, egészen pontosan Hilarie Burton és Bethany Joy Lenz színésznőket. És mivel Bush is az előbbi sorozatban szerepelt kilenc éven át, így végre egy igazi reunion valósulhat meg a képernyőn a három női triumvirátussal.

A jeles esemény a következő epizódban valósul majd meg, amit március 23-án tűz műsorársa a csatorna, így a TVLine jóvoltából már most meglehet nézni néhány képet az újraegyesülésről. A történet egyébként egyszerűnek hangzik, aztán majd kiderül, hogy mi sül ki belőle. A hivatalos szinopszis szerint ugyanis amikor Amy Taylor (Bethany Joy Lenz) bekerül a kórházba nővére, Gretchen (Hilarie Burton) kíséretében, korai szívbetegség jeleivel, Dr. Sam Griffith (Sophia Bush) egy komolyabb orvosi rejtélyt fedez fel nála.

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de amikor ránéztem a fotókra, egyből mosolyra csalt az arcom, így már csak emiatt is gondoltam azt, hogy megosztom veletek. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük