A Dal 2016: Az elődöntőkről

Inkább a csalódások jellemezték az adásokat, mintsem a kellemes meglepetések…

Véget ért az elődöntők sorozata, a három adás nézése közben pedig többször azon kaptam magam, hogy mennyire untat a legtöbb előadó, és valamilyen másodtevékenység – legtöbbször telefonozás – mellett voltam csak képes végigülni a háromszor két órát. Ezek után szerintem semmi meglepő nincs abban, hogy miért a csalódás monológgal kezdtem a cikkírást, az eddigi szériák kapcsán ugyanis sokkal többet vártam volna az előadóktól. És jelen esetben az előadókra illetve a tucatdalaikra vagyok a leginkább mérges, hiszen idén a zsűri sokkal jobb volt mint tavaly, ahogy a műsorvezetők sem bakiztak annyit, sőt mi-több az MTVA mintha sokkal többet költene ezúttal a műsorfolyamra, hiszen látványosabb produkciókkal próbálták lekötni a nézőket, de ha a dal nem fog meg, akkor mindez veszett ügy…

Tavalyhoz képest idén nem hallgattam meg előre a dalokat több szempontból is, de a legfőbb érvem az volt, hogy ezúttal inkább élesben próbálnám ki a produkciókat. Talán mégis jobban tettem volna, ha az adások előtt egy órával ráhangolódok a zenehallgatással, elkerülve ezzel a nagy csalódásokat. Egészen egyszerűen még mindig hihetetlen a számomra, hogy miért ennek a 30 előadónak szavazott bizalmat a zsűri, a legtöbb dal ugyanis a rettentő tucatdal feelinget árasztotta magából, amit Pierrot nagyon helyesen kendőzetlenül meg is fogalmazott ott, azoknál a versenyzőknél, ahol kellett.

Még mielőtt a zsűri értékeléseire kitérnék, előbb az énekeseket venném górcső alá, elvégre elsősorban csak róluk szól A Dal. Nos, nemcsak az eddig ismeretlen előadók, hanem az én személyes kedvenceim is okoztak kellemetlen perceket idén, elég csak Oláh Gergőre, a ByTheWay-re vagy akár Kállay Saunders Andrásra és a bandájára gondolnom, akik tavalyhoz képest idén jóval gyengébb dalokkal szálltak versenybe. Természetesen akadt azért pozitív példa is, az X-Faktoros Péterffy Lili vagy a The Voice-ból megismert Szécsi Böbe például sokat fejlődtek a tehetségkutatók óta, és a daluk is egészen üdítő volt, mégsem éreztem Eurovíziós kompatibilisnek az egésznek az összhatását, ettől függetlenül örülök, hogy továbbjutottak a középdöntőbe. Mohamed Fatima, Singh Viki és Horányi Juli kiesését viszont rettentően sajnálom, hiszen egyrészről mindhárman profi előadók – sallang mentesen, tökéletesen tisztán adták elő produkcióikat – másrészt pedig tisztelem őket a személyiségük, a munkájukhoz való hozzáállás miatt is.

De nézzük is konkrétan, hogy kikkel találkozhatunk még a középdöntők során:

  • Agárdi Szilvia – It Is Love
  • B the First – You Told Me That You Loved Me
  • Benji – Kötéltánc
  • Berkes Olivér & Tóth Andi – Seven Seas
  • ByTheWay – Free To Fly
  • Egy Másik Zenekar – Kéne Közös kép
  • Freddie /Fehérvári Gábor Alfréd/ – Pioneer
  • Gáspár Laci – Love And Bass
  • Kállay Saunders Band – Who We Are
  • Karmapolis & Szécsi Böbe – Hold On To
  • Mushu – Uncle Tom
  • Nika /Veres Mónika/ – Emlékkép
  • Oláh Gergő – Győz a jó
  • Parno Graszt – Már nem szédülök
  • Passed – Driftin’
  • Petruska – Trouble In My Mind
  • Tolvai Reni – Fire
  • Vásáry André – Why

Azért akadnak még olyan előadók, akiknek gőzerővel szurkolok azért, hogy a döntőben is viszontláthassam. Ilyen Nika, Agárdi Szilvia, vagy a Rising Starból megismert Fehérvári Gábor Alfréd, de a leginkább Benjinek drukkolok, jelen pillanatban pedig bátran ki merem mondani, hogy legszívesebben Benji győzelmének örülnék a leginkább. 🙂 De szerintem az előbb felsorolt négy előadó bármelyike megállná a helyét az Eurovíziós színpadon!

Ezúttal nem a dalok okozták a legnagyobb pozitív meglepetéseket, hanem sokkal inkább a zsűri értékelése. Nagy változások következtek be idén, hiszen Pierroton kívül lecserélte a teljes gárdát az MTVA, és milyen jól is tette. Pierrot ezúttal is hozta a tőle megszokott formát, mindenféle köntörfalazás nélkül kritizálta a teljesítményeket, de azért tudott ő bókolni is, ha kellett. Zséda is sokkal jobban megállta a helyét, mint tavaly Rúzsa Magdi, hiszen ő is remekül megtudta fogalmazni a kritikáit, mégis még a negatívabb dolgokat is sikerült olyan mértékben átadnia az adott versenyzőnek, hogy az ne legyen sértő. Bármennyire meglepő – és minősíti az én szerénységi bizonyítványomat – de én eddig nem nagyon hallottam Frenreisz Károly és Both Miklós munkásságáról, ettől függetlenül az elődöntők során megfogalmazott véleményeik alapján igencsak megkedveltem őket is. Both Miklós Pierrothoz hasonlóan bátran megfogalmazza nemtetszéseit, Frenreisz Károly pedig olyan szerethető öregapósan viselkedik, mégis vannak neki is értelmes észrevételezései. A zsűrivel tehát az eddig adások alapján mindenképpen megvagyok elégedve.

Ezúttal a műsorvezetőkbe se nagyon tudnék belekötni, hiszen Harsányi Levente szokás szerint hozta a megszokott profizmusát, imádom ahogy a legtöbb esetben próbál lazán viselkedni, és nagyon is jól áll a személyiségéhez. Műsorvezetőtársa, Tatár Csilla sokat fejlődött tavalyhoz képest, legalábbis ha csak a bakizásait nézzük akkor mindenképpen, az azonban már kevésbé vonzó tulajdonsága, hogy nem mindig tartja meg pártatlanságát, és sokszor hangoztatja, hogy mégis kik a kedvenc előadói, amitől tűnik inkább amatőrnek, mintsem profinak. Ha ezeket a megnyilvánulásait mellőzné, akkor semmi bajom se lenne vele, remélem a középdöntőben kicsit visszavesz ebből.

Az elődöntők sorozata tehát véget ért, és mivel eggyel kevesebb lett a tennivalóm, ezért megpróbálok majd mindkét középdöntőről hozni majd egy-egy kritikát, de ha ez valamilyen oknál fogva mégsem jönne össze, akkor egy posztban mindenképpen véleményezni fogom majd a látottakat.

Képek forrása: mediaklikk.hu/ADal/Pénzes Nikolett

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.