Újraegyesült két Halliwell nővér, ám nem a Charmed rebootban!

Ráadásul mégcsak nem is a CW képernyőjén.

Kicsikét fáradtan indult a mai napon, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem láttam ezt a bomba hírt, ami nemrég szúrt ki a TVLine csapata. Az amerikai sorozatokkal foglalkozó külföldi oldal ugyanis több reuniont is leleplezett amelyek még októberben fognak megvalósulni méghozzá az ABC képernyőjén. Többek között több Castle és Cheers szereplő is tiszteletét teszi a csatorna valamelyik sorozatában, amelyekről itt olvashattok bővebb információt, én csak az egyik szegletét szeretném kiemelni, ami szó szerint bearanyozta a napomat.

A Grace klinika október 10-én adásba kerülő epizódban ugyanis két egykori bűbájos boszorka is felfog tűnni a Halliwell klánból, akik itt is egy testvérpárt fognak majd alakítani ám természetesen más névvel és személyazonossággal. És, hogy mégis kikre is számíthatunk majd eme ominózus epizódban? Nos nem másra, mint Piperre és Phoebe-re, vagyis Holly Marie Combs és Alyssa Milano vendégszereplésére, akik anno nyolc éven keresztül alakítottak testvérpárt, igaz azóta a pletykák szerint nem is nagyon tartották a kapcsolatot. Ettől függetlenül én már kíváncsian várom a nagy reunion-t, amiről már egy képet is kiadtak, alább lehet is benne csodálkodni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük