A Dal 2015: A második elődöntőről

Korántsem volt olyan izgalmas, mint a múlt héten.

Tegnap este lezajlott A Dal 2015 második elődöntője, minőségileg eléggé felemás produkciókkal, egy szakmailag megkérdőjelezhető műsorvezetővel, valamint négy hol keményen kritizáló hol pedig nyalizó zsűritagokkal. Egy-egy produkció annyira unalmas volt hogy közben a telefonom játszottam, annyira nem kötöttek le… Szerintem ezzel mindent el is mondtam, de akinek ennyi nem volt elég, az olvassa tovább a nem túl pozitív kritikát.
Még mielőtt a produkciókra rátérnék, első körben Tatár Csilla teljesítményéről szeretnék írni pár mondatot. A múltheti adásban nekem semmi bajom nem volt Csillával, igaz, hogy elég sokat bakizott és szóismételt, de elnéztem neki, hiszen ebben a szerepkörben most debütált először, így érthetőek voltak a bakijai. Amit azonban a második elődöntőben művelt, afelett már nem tudok szemet hunyni. A bakikat még most sem vettem annyira figyelemben, viszont a pártatlanság elmaradásáért rettentően dühös vagyok. Értem én, hogy nagyon tetszett neki a Leander Rising produkciója, de kérem szépen ennek ne a műsorban adjon már véleményt, hiszen akár így is befolyásolhatja a nézőket. Ezt nem tudom elnézni neki, és ebből kifolyólag sajnos csalódtam Csillában, akit nem így ismertem meg a Mokkából.
A zsűri ezúttal már nem volt olyan szőrös szívű, és egyre többször osztogatták a 7-8-9 pontokat, a legjobban Pierroton lepődtem meg, aki bár még mindig szigorú volt a legtöbb esetben, néha azonban igenis magas pontszámokkal jutalmazott egy-két versenyzőt. Azt az elméletemet azonban még mindig fenntartom, hogy sokat számít az, hogy egy versenyző milyen viszonyban áll az adott zsűritaggal…
Végezetül ne feledkezzünk meg a versenyzőkről sem, hiszen a műsor középpontjában is ők állnak, valamint természetesen az általuk előadott dalok. A múlt héthez képest most jelentősen gyengébb volt a felhozatal, éppen ezért sem izgultam annyira a továbbjutásokért, pláne, hogy nem is volt hat olyan kedvencem, akiknek a továbbjutásárt drukkolhattam volna. A kiesők közül egyedül Dér Heni kiesését sajnálom, aki bár tavaly sokkal jobb dallal nevezett be, úgy gondolom, hogy az Ébresztőnek is ott lett volna a helye a középdöntőben. Oláh Gergő és Szabó Ádám továbbjutása egyébként garantált volt, és valójában nem is bánom, hiszen rendkívül jól teljesítettek. Rajtuk kívül még találkozhatunk a folytatásban a New Level Empire-al, Ívvel, Éliás Gyulával és a Fourtissimoval, valamint a Pankastic!-el is.
A harmadik elődöntő más sokkal izgalmasabb lesz számomra, hiszen olyan tehetséges előadók fognak megküzdeni egymással, mint Wolf Kati, Keresztes Ildikó, Gájer Bálint, Boggie és a Fool Moon. Mint mindig, Péntek este ismét írni fogok az előadókról. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük