Első körben: Super Fun Night

Szórakoztató volt az első rész, ezért benevezek majd a folytatásra.
Bevallom, elsősorban Rebel Wilson miatt néztem meg a pilot-ot, de ez szerintem nem is baj, hisz ő a főszereplője a sorozatnak. Összességében nem tudom mihez hasonlítani a sorozatot, Rebel-en kívül egy ismerős szereplő sem volt benne. De ez nem feltétlenül baj, hisz így esélyük van bizonyítani a színészeknek, és ha valóban jók, a jövőben több felkérést kaphatnak. De vissza a sorozatra. Őszintén mondom, nem tudom, hogy megkapja-e egyáltalán a teljes évados berendelést, de én bízok benne, hogy igen.
Vigyázat! A kép után Spoileresen folytatom tovább!

Valójában nem tudok most teljes mértékben értelmes kritikát írni, ugyanis még mindig a hatása alatt vagyok a látottaknak. Eredetileg egy vígjáték lenne, ami látszott is rajta, hisz tele volt poénokkal, azonban a nevetséges jeleneteken kívül nem sokat tartalmazott a pilot. Kaptunk egy alapkonfliktust (két nő harcol egy férfiért), egy ribit (aki csak azért akarja megkaparintani a férfit, hogy kihasználja, mivel a főnök fia), és két barátnőt, akikről még nem tudunk semmit. Lényegében ennyi volt a történet, ami kezdésnek nem volt rossz, de ha csak erről fog szólni a történet a folytatásban is, akkor ez nekem baromira kevés lesz.

Hogy mit várok a folytatásban?
Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert rengeteg irányba el lehet még vinni a történetet. Én örülnék még több múltbeli jelenetnek is, amelyből megtudjuk hogyan és miért vált ilyen karakterré Kimmie. Remélem lesz egy kerek története az egész első évadnak, hisz nekem nem elég annyi, hogy Kimmie és Kendall versenyzik Richard-ért. Illetve kíváncsi lennék még a mellékszereplők történetére is.
Értékelés: 6/10
Habár nem nagyon lehet összehasonlítani a Trophy Wife-al, de én még is megpróbálom, hisz mind a kettő vígjáték, ráadásul egy csatornán is futnak. Összességében jobban bejött ez a pilot, de a hiányos történet miatt nem tudok több pontszámot adni neki. Ettől függetlenül ajánlom megnézésre, hisz remekül szórakoztam az eltelt húsz percben. A következő kritikára a sorozattal kapcsolatban azonban várnotok kell, mert nem fogom hetente követni a sorozatot, hanem majd később egy huzamban fogom ledarálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük