Apáti Bence & Vincze Lilla búcsúzott A Nagy Duettől

Sajnálom a korai kiesésüket.

Húsvét ide vagy oda, ha Vasárnap, akkor A Nagy Duett. A TV2 persze érthetően nem szándékozik kihagyni egy hetet sem, hiszen mostanában kvázi csak emiatt kerülhet fel a TOP10-es nézettségi listára. Na de térjünk is rá a mai adásra, na nem Kasza Tibi “rögtönzött” eljegyzésével majd foglalkozik még a bulvár, én most csak a versenyzőpárosok mai produkcióit fogom értékelni pár szóban.

Szóval, valóban egyre nehezebb dolga van a zsűrinek, hiszen a legtöbben most is olyan szinten fergeteges előadásokat nyújtottak, amit eddigi szériák alatt a középmezőnyben szoktam meg. Természetesen ma este sem úszhattuk meg kiesés nélkül, ezúttal pedig Apáti Bence és Vincze Lilla kényszerült búcsúzni a versenyfolyamtól.

Tényleg nagyon sajnálom a kiesésüket, korainak tartom ugyanis, pláne ha figyelembe veszem azt a tényt is, hogy Apáti Bencének igenis volt némi hangja, a látványos koreográfia mellett pedig a lehető legjobb módon adták elő produkcióikat. Egy üde színfolt veszett oda kiesésükkel…

Kép forrása: TV2 Sajtószoba/Bársony Bence

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük