15 év után újra beszélnek egymással az egykori Bűbájos boszorkák!

Úgy tűnik végre mindketten maguk mögött hagyták nézeteltérésüket.

Akik kicsit is szerették a Bűbájos boszorkákat, gondolom tisztában vannak vele, hogy Shannen Doherty anno azért hagyta ott a sorozatot, mert az állandó késései és nem megfelelő hozzáállása miatt sorozatosan összetűzésbe került több stábtaggal is, valamint idővel a húgát alakító Alyssa Milanóval sem találta már a közös hangot. Ennek eredményeképpen olyan pletykák kerültek napvilágra amely szerint a sorozat kreátora döntés elé kényszerült, méghozzá Alyssa nyomására, hogy vagy ő hagyja ott a produkciót, vagy Shannen. Persze ez a megállapítás sosem került megerősítésre, de tény, hogy Shannen ezt követően egyszer sem tért már vissza.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a közel 15 éves nézeteltérésen végre sikerült továbblépnie a két színésznőnek, hiszen Alyssa Milano a napokban azt nyilatkozta, hogy újra felvette a kapcsolatot egykori kolléganőjével. A twitteren már több üzenetet is váltottak egymással, sőt mi több, már tervbe van véve, hogy személyesen is találkozzanak.

A kibékülés elsősorban Doherty rákbetegsége miatt valósulhatott meg, aki szerencsére már túl van a nehezén, és végre a gyógyulás útjára léphetett, Alyssa pedig elmondása szerint minden nap imádkozott, hogy mindez megvalósulhasson. Úgy véli, épp itt volt már az ideje a megbocsájtásnak, már csak annak fényében is, hogy ma már mindketten másként állnak hozzá a dolgokhoz, míg őt a gyerekei sarkalták a megváltozásra, addig Shannen értelemszerűen a betegsége során változtatott gondolkodásmódján.

Akárhogy is legyen, én nagyon örülök, amiért ez a nap végre elérkezett, és ezerrel drukkolok az összejövetel megvalósulására, amiről remélem képek is fognak készülni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.