Börtönbüntetést kapott az Empire egykori sztárja

Sok idő után tettek pontot az ügy végére.

Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk az ügyről, vissza kell utaznunk az időben egészen 2019 januárjáig, amikor azzal került fel a címlapokra a színész, amiért állítása szerint megtámadták az utcán a bőrszíne és a szexuális irányultsága miatt. Elmondása alapján két férfi támadt rá, akik verbálisan és fizikálisan is bántalmazták, leöntötték fehérítővel, illetve egy kötelet helyeztek el a nyaka körül.

Hamar kiderült azonban, hogy a gyűlölet-bűncselekményt csak kitalálta a Jussie Smollett, csak azért, hogy még nagyobb hírnévre tegyen szert. Az állítólagos támadók buktatták le a színészt, és vallották be, hogy maga Smollett bérelte fel őket, és rendezte meg ezáltal a támadását. Tetteinek meg is lett a következménye, hiszen amellett, hogy a rendőrség eljárást indított a színész ellen hamis tanúzás miatt, a FOX is teljes mértékben elhatárolódott tőle, és az épp képernyőn lévő Empire ötödik évadának vége felé ki is írták a karakterét, aki az utolsó, hatodik évadban sem tért már vissza.

A chicagói bíróság a múlthéten hozott ítéletet a színész ügyében, amely alapján 150 nap börtönbüntetést kapott és 30 hónap próbaidő mellett 120 ezer dollár kártérítést valamint 25 ezer dollár pénzbírságot is neki kell majd kifizetnie. A színész ügyvédei fellebbeztek az ítélet ellen, ám a héten kiderült, hogy a kérelmet elutasították, így azonnal meg is kellett kezdenie börtönbüntetésének letöltését a színésznek, aki egyébként továbbra is kitart amellett, hogy valóban megtámadták, és nem ő rendezte meg az egészet.

Bármi is legyen az igazság, azt mindenesetre sajnálom, hogy ez az egész incidens megtörtént, hiszen így tulajdonképpen derékba vágta az éppen csak beindulni látszó karrierjét. Személy szerint én nagyon sajnálom, mert szerettem az Empireben nyújtott alakításait, és bár csak az első két évadát láttam a sorozatnak, nekem mégis Jamal volt a kedvenc karakterem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük