X-Faktor 2016: Lezajlott a Mentorok háza, kialakult a TOP 12-es mezőny

Nem feltétlenül vagyok megelégedve a kialakult csapattal.

A múlthét hétvégén került adásba a Mentorház szegmens, amelyben a mentorok ugyebár már azt döntötték el, hogy kit vinnének szívesen magukkal az élő adásokban. A legutóbbi, 2014-es X-Faktor újítását a Tiszta lapos módszert idén nem vetették be, amit én egyáltalán nem bánok, hiszen az elejétől kezdve nem láttam jó ötletnek, már csak a versenyzőkre rakott plusz nyomás miatt sem.  A mentorok tehát döntöttek, lássuk kiket láthatunk most szombaton, az első élő showban:


LÁNYOK

x-faktor-2016-lanyok

Teljes mértékben egyetértek Tóth Gabi döntésével, amiért Opitz Barbarára, Vince Aliz Lizára és Jáger Kingára esett a választása. Barbara a válogatók óta nagy kedvencem, míg Lizát különc ám annál érdekesebb figurának tartom, Kinga pedig megérdemelten kapott most esélyt a bizonyításra. Bár kétségkívül sokat fejlődött a lány a 2012-es széria óta, engem nem teljesen győzött meg az eddigi produkciói alapján, éppen ezért remélem, hogy élni is fog tudni a lehetőséggel. Kétségkívül három eltérő karakterű lánnyal vág neki Gabi az élő showknak, talán pont emiatt fognak sokáig menetelni. Egyedül csak Ács Cintia kiesését sajnáltam, de van egy olyan érzésem, hogy hallani fogunk még a lányról.


FIÚK

x-faktor-2016-fiuk

A mentorok közül egyértelműen Puskás Peti döntésével nem értek egyet, ugyanis már Türk Máté hazaküldésénél is felvontam a szemöldököm, ám Mata Ricsi kiesése miatt konkrétan vérzik a szívem. Na jó, tényleg volt némi igazság Puskás Peti értékelésében, miszerint Ricsi elég fiatal még a versenyzőhöz, de könyörgöm már most mérföldekkel jobb, mint a továbbjutott Dánielfy Gergely, akire egyébként nem is emlékeztem korábbról, és egy olyan szinten felejthető produkciót nyújtott, hogy az valami hihetetlen. Ricsinek egyértelműen helye lett volna a TOP12-ben, hiszen olyan szinten tudott hatni minden egyes dalával a nézőkre, ami tanulhatatlan. Szerencsére azonban így is akad egy hatalmas favoritom e kategóriában, mégpedig Dmitrij Gorbunov személyében, aki remélem sokáig fog menetelni, míg Dánielfy Gergely vagy Petics Kristóf szerintem már az elején ki fog hullani, már ha utóbbi valóban ott lesz szombaton a színpadon, hiszen a rendőrségi ügye miatt könnyen megeshet, hogy végül a műsor készítői megválnak az aktmodelltől. Ha valóban így lesz, akkor nagyon remélem, hogy Kristóf helyére Ricsi kerül majd!


25 ÉV FELETTIEK

x-faktor-2016-25-ev-felettiek

Nem hittem volna, hogy ez megtörténhet, de komolyan mondom, egyre inkább kezdem megszeretni Gáspár Lacit! Hihetetlenül jó kritikákat fogalmazott meg a mentorok házában, ráadásul látszik rajta, hogy komolyan törődik a versenyzőivel és nem csak azért, mert neki ez a feladata. Ami pedig a választását illeti, meg tudom érteni, hogy miért nekik szavazott bizalmat, én azonban nem feltétlenül Balogh Esztert és Ónodi Jánost választottam volna a hihetetlen adottságokkal rendelkező Fejes Szandra mellé. Ha már Colette nem is fért bele a mezőnybe, Anisszának mindenképpen kerestem volna helyet, mondjuk János helyére, még akkor is, ha kicsit fura látványt nyújtott volna az a tény, hogy a 25 év felettiek kategóriában csakis lányok vannak… Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy ezzel a csapattal meddig fog eljutni Gáspár Laci. Ja, és nagyon szorítok Eszternek, akinek a kitartását csakis becsülni lehet.


ZENEKAROK

x-faktor-2016-zenekarok

Az X-Faktor Zenekarok illetve ezt megelőzően a Csapatok kategóriája mindig is távol állt tőlem, az ok pedig igen egyszerű: nem nagyon tudok azonosulni egy x tagból álló csapattal/zenekarral, ráadásul a fejlődésül is nehezebben lehet követni, mint az egyéni versenyzők esetében. De ezzel azt hiszem az ország legtöbb nézője így van, hiszen az eddigi szériákban nem véletlenül estek ki általában igen hamar a zenekarok, ez alól pedig csak a ByTheWay a kivétel, akik egészen a fináléig jutottak, igaz egyszer ők is majdnem kiestek, csak akkor Bozsek Márk feladta a versenyt. Na de, visszatérve a 2016-os eresztésre, véleményem szerint a lehető legjobb döntést hozta meg ByeAlex azzal, hogy a Ham Ko Ham, a Soulbreakers és a The Crossroads formációknak szavazott bizalmat. Közülük egyébként a Soulbreakers az én személyes kedvencem, akik lehetőleg az élő adásokban is legalább olyan szórakoztató produkciókat fognak nyújtani, mint eddig.

Kialakult tehát a 2016-os X-Faktor TOP12-es mezőnye, és összességében elégedett vagyok a döntésekkel. Most szombaton tehát kezdetét veszi az élő showk szegmens, ahol hétről-hétre búcsúzni kényszerülünk egy-egy előadótól. Eddig az RTL még közölt semmiféle információt azzal kapcsolatban, hogy változnik-e a szavazási rendszer vagy sem, én mindenesetre bízok benne, hogy rátérnek az ingyenes applikációs szavazásra, amit a TV2 is használ már évek óta.  Az esély nagyon is megvan rá, hiszen a VV8 indulásával egyidőben dobták piacra az RTL24 appjukat, amelyben a ValóVilág mellett a Nyerő páros c. műsoruknál is ezen keresztül lehetett szavazni. Legkésőbb szombaton minden kiderül, még az az is, hogy Petics Kristóf folytathatja-e a versenyt vagy sem. Én nagyon drukkolok Mata Ricsinek. 🙂

Képek forrása: RTL Sajtóklub/Kovács Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük