X-Faktor 2014: Erősebb a mezőny, mint tavaly

Megvan a legjobb 24.
Bizony-bizony, a válogatóknak már vége, a hétvégén pedig a Tábor is lezajlott, melyben újítottak, és bevezették a Székes formátumot, ami nekem eléggé bejött, bár egy picit több izgalomra számítottam. Ahogy a címben is írtam, szerintem idén erősebb lesz a mezőny az élő showkban, mint tavaly, feltéve ha azok jutnak be, akiket szeretnék. Kétségkívül a lányok kategóriája idén a legerősebb, nehéz dolga volt Szikora Robinak, illetve még nehezebb dolga lesz a Mentorok házában. A Táborban szerintem helyesen döntött, Danis Elzát viszont nem ejtettem volna ki. Annyira sajnálom szegény lányt, már a Megasztárban is próbálkozott, most végre megérdemelte volna azt, hogy továbbjusson, hisz nagyon tehetséges lány. A Továbbiakban kategóriánként fogok végigmenni a versenyzőkön, a végén pedig szót ejtek a mentorokról, illetve egy picit a műsorvezetőről is.
Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás
Lányok
Danis Elzán kívül Krizsma Gwendolin-t és a még csak 15 éves Tóth Andit kedveltem meg nagyon. Előbbinek elképesztő hangja van, ám a válogatón annyira bepánikolt, hogy Tóth Gabit idézve valóra vált a rémálma, és elfelejtette a szöveget, ám a Táborban bebizonyította, hogy neki igenis helye van itt. Hibátlanul adta elő a Make You Feel My Love-ot – bár nekem még mindig Lea Michele előadásában tetszett a legjobban – remélem bejut az élő adásokba. Tóth Andi is nagy favorit, neki is az élő adásokban a helye. Harmadik versenyzőt most nem tudnék választani, tippre Illyés Jenifer fog továbbjutni, aki egyébként nem rossz, de nem sikerült még (?) megkedvelnem.
Fiúk
A fiúk kategóriája is nagyon jó idén, én Nagy Ricsit (akinek már tavaly be kellett volna jutnia), és Le Quang Huy-t, vagyis Benjit látnám még szívesen az elő adásokban, valamint a tanárbácsit, Szabó Ricsit, de csakis akkor, ha visszavesznek a bulvárból, mert a hangja valóban nagyon jó, de a körítés már túl sok. Borbély Richárd, színész egyáltalán nem szimpatikus, sőt, eléggé beképzeltnek tűnik, Karacs Balázst és Sallai Lászlót pedig kevésbé tudom elképzelni az élő showkban, hisz szerintem egy picit átlagosak, így nem biztos, hogy sokáig menetelnének tovább.
Csapat
Először is, a Rosewood szerelmespárból már nagyon elegem van, ráadásul a Táborban valami elképesztően rosszak voltak, mégis szinte biztos, hogy továbbjutnak, lévén kellenek a szerelmespárok az ilyen műsorba. Én akiket továbbjuttatnék, az a fiúbanda Spoon, a szó szerint fura The Shudars, illetve a Pálinka Republic.
25 év felettiek
Nemzettség ide vagy oda, Erika Albero-nak igenis helye van az élő adásokban, bár az a tény, hogy nem tud magyarul, megnehezítené a dolgokat, kérdés az, hogy be merik-e vállalni ilyen formában vagy sem. Ha csak énekről lenne szó, szinte biztos vagyok, hogy kérdés nélkül vinné magával Little G, de vannak más tényezők is. Horváth Ági és Horányi Juli nekem nagyon szimpatikusak, szívesen látnám őket még sokáig, de szinte biztos, hogy Kállai-Kiss Zsófi elhappolja majd előlük az egyik helyet, hisz szinte teljesen olyan, mint Danics Dóra: kiválóan énekel, de érzelmek nélkül.

Nekik mindenképp tovább kell jutniuk – Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás
A mentorokkal kapcsolatban annyit mindenképpen elszeretnék mondani, hogy nekem tetszik az összeállítás, Tóth Gabi elviszi a hátán az egész műsort – legalábbis a válogatókat mindenképp – a kedvencem azonban mégsem ő, hanem Alföldi, aki szemrebbenés nélkül elmondja a jelentkezőknek a véleményét. Little G is szimpatikus, örülök, hogy ő vette át Geszti helyét, Szikoráról meg most nem szeretnék nyilatkozni. Ő teljesen betölti azt a vonalat, amit Nagy Feró képviselt az első három szériában. Ígértem, hogy Istenes Bencére is kitérek, azonban tényleg csak egy mondat erejéig: még mindig úgy gondolom, hogy nem kellett volna rábízni egy ilyen kaliberű műsort, habár eddig nem volt sok szerepe, majd az élő adásokban kiderül, hogyan fog boldogulni egyedül, Lilu nélkül.
Egy szó mint száz, én már várom a Mentorok házát, ami ahogy az elmúlt években, idén is két részletben kerül adásba, Szombaton és Vasárnap.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük