Továbbra sincs még eldöntve A Grace klinika sorsa!

Remélhetőleg legkésőbb májusig minden kiderül.

Jövő héten fog folytatódni Amerikában a sorozat tizenhetedik évada, amely még december közepén vonult szünetre, és annak ellenére, hogy sem a produkció, sem pedig a csatorna nem adott még ki nyilatkozatot a sorozat jövőjével kapcsolatban, sok portál már záróévadként aposztrofálja a tizenhetediket. Mindezt Meredith történetvonala, és ez által a nemrég visszatért két régi alapszereplő miatt feltételezik, illetve azért is, mert Ellen Pompeo szerződése az évad véget értével jár le, és többször is célozgatott arra, lehet ideje lenne már befejezni a sorozatot.

Pompeo a napokban a CBS reggeli műsorában vendégeskedett, ahol a sorozat jövőjéről is faggatták a színésznőt, aki a következőképpen felelt:

“Őszintén szólva még nem döntöttünk el. Most arra próbálunk rájönni nagyon, hogy milyen történetet meséljünk el, hogy befejezzünk egy ilyen ikonikus műsort? Hogyan csináljuk? Csak azt akarom biztosítani, hogy méltóképpen bánjunk a karakterekkel a műsorral és persze a rajongókkal. Meg szeretnék győződni arról, hogy jól csináljuk.”

A szavai alapján tehát, bár nagyon úgy tűnik, hogy nagyon a zárás felé hajlik, ettől függetlenül, ha a produkció munkatársaival, elsősorban az alkotóval és a showrunnerrel, vagyis Shonda Rhimessal és Krista Vernoffal úgy ítélik meg, hogy nem ez az évad lesz a legalkalmasabb arra, hogy minden szálat elvarrjanak, akkor nem zárkózik el egy esetleges tizennyolcadik, és egyben lezáró évadtól, ami talán még rövidebb is lenne, mint a többi. Egy biztos, sosem szabad feladni a reményt, és bizakodjunk benne, hogy legalább egy 10 részes záróetapot sikerül még majd “kiharcolni” Pompeoból. Merthogy legfőképpen ő szeretné lezárni, a showrunner és a csatorna akár még évekig képernyőn tartaná a sorozatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük