Sokkal jobban teljesítettek a versenyzők, mint azt vártam.
Ha szigorúan vesszük, akkor persze nem ez volt a TV2 vadonatúj – szám szerint negyedik – tehetségkutatójának az első élő adása, hiszen a múltheti két beköltöző adás is élőben ment, azonban mégiscsak az volt az első olyan showműsor, ahol már tanári és egyéb segítségek kíséretével léptek színpadra a versenyzők, illetve egyvalaki számára véget is ért a verseny, ezért én ezt tekinteném az első showműsornak.
A beköltözésről egyébként szerettem volna írni, végül mégsem tettem, mert a frissen megismert versenyzőkkel kapcsolatban sokkal több volt a negatív észrevételem, konkrétan a legtöbben rettentő hamisak és harmatgyengék voltak, a fiúk becsületét csakis Hegyi Dávid mentette meg, akit anno az X-Faktorban valamiért sokkal jobban csíptem. A lányok esetében már több tehetséget is felfedeztem az első adások során, mint Balog Brigi és Szőcs Renáta, de összességében a szavazások ellenére is inkább untam és rettentő hosszúnak találtam a két beköltöző adást.
A tegnapi adás a rekordhosszúságú négyórás adásidejével még rápakolt múlthéthez képest, mégsem tűnt fel túlzottan, hiszen ezúttal mind a tizenhat versenyző színpadra lépett, akik közül többen is sokkal jobbak voltak, mint a beköltözésük idején, így jelen pillanatban jobban tetszik a tehetségkutató műsor, mint a legelején, még annak ellenére is, hogy a stáb nagyon nincs a toppon, a legtöbb esetben ugyanis túlságosan hangosabb volt a dal, mint az énekes.
Az est legjobb produkcióját számomra Szőcs Renáta és Kertész Iván nyújtotta, de szorosan ott volt a nyomukban Balog Brigi, az örökbefogadott Budavári Zita és nagy meglepetésemre Padár Alexandra is, aki nekem rettentő ellenszenvesnek tűnik. Mondom mindezt úgy, hogy a hétköznapi összefoglaló adásokat nem követem figyelemmel, nincs ugyanis napi másfél-két óra (!) szabadidőm ahhoz, hogy azt nézzem, miként próbálnak eladni egy szerelmi sokszöget Adrián-Alexandra-Dávid személyében. Mondjuk arra azért kíváncsi lennék, hogy ezek mellett vajon mennyi időt szentelnek a felkészülések bemutatására, így a jövőhéten lehet, hogy csak belenézek majd.
Ami tehát a tegnapi adást illeti, kétségkívül mindenkinek sokat kell még fejlődnie, hiszen messze nincsenek még olyan fejlettek, mint az X-Faktor első két szériájának vagy a Rising Star versenyzői. A legtöbb fantáziát a már említettek mellett Bene Barbarában és Fazekas Eszterben látom, illetve ha visszavesz a színpadi viselkedéséből, akkor még Hegyi Dávid is okozhat még számomra kellemes meglepetést.
A beköltözéshez képest tehát egyértelműen jobbak az énekesek, de a felhozatalt nézve nem sok értelmét látom a műsornak, szóval csalódtam a Star Academy-ben. Szerintem elég lett volna, ha csak 10-12-en költöznek be az akadémiába, mert ha marad ez heti egy kiesős felállás, akkor bizony még legalább tizenkét elő showműsor lesz, ha pedig nem fognak rohamos lépésekben fejlődni a versenyzők, akkor nem biztos, hogy a végsőkig kitartok mellette. Az pedig tényleg nagy szó, ha én kaszálok egy tehetségkutatót, hiszen 2008 óta minden műsort végignéztem. Bár az sincs kizárva, hogy a TV2 végül lerövidíti a műsorfolyamot, hiszen eddig nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Meglátjuk mi lesz, jövőhéten ugyanekkor ismét jelentkezem egy értékeléssel 🙂
Képek forrása: TV2 Sajtószoba