Első körben: The Resident

Nem szippantott be úgy a sorozat, ahogy azt előre vártam.

Az idei, vagyis a 2017/2018-as országos tévés évad kínálatából egyértelműen a The Residents startját vártam a legjobban, talán ezért is ért akkora csalódás, miután megnéztem az első két epizódot. A csalódás nem is a legmegfelelőbb szó ebben az esetben, hiszen nem teljesített a vártnál rosszabbul, csupán végig megmaradt közömbösnek a számomra, amire valószínűleg csak ráerősített az a tény, hogy a két rész között bizony erősen érezhető volt egy kis változás. Ettől függetlenül továbbra sem mondok le a sorozatból, és bízom benne, hogy az idő megfelelően kiforrja majd az irányvonalt, és a következő kritikám már sokkal pozitívabb lesz. De ne szaladjunk annyira előre, és lássuk inkább, hogy mik történtek ebben a két epizódban.

Míg a legtöbb esetben általában az alapsztori miatt kelti fel egy-egy új sorozat az érdeklődésemet, addig ez esetben elég volt a parádés castingolás, na és persze az eléggé rejtélyes hangvételű trailer, ami bár nagyvonalakban vázolta a történetet, mégis szinte a sötétben tapogatóztam egészen a pilotig. Szóval amit biztosra lehet venni, bár elsőre egy tipikusan kórházas szériának látszik a The Resident, erősen próbál ezen túlmutatni azáltal, hogy felnyitják a nézők figyelmét a kórház négy falai közt zajló bicskanyitogató csalásokra, eltusolásokra és a temérdeknyi korrupcióra, amit idővel egyre nehezebb elviselni.

Ha még egyszerűbben kellene jellemeznem a sorozatot, akkor akár azt is mondhatnám, hogy két szálon futnak az események. Miközben a frissen érkező első éves rezidens, Devon azzal van elfoglalva, hogy  igyekezve minden szabályt betartva bizonyítson felettesének, a harmadéves Conradnak, addig utóbbi mindennapos harcot vív főnökével, a tisztességtelen módszerek koronázatlan királyával, Bellel, leginkább azért, hogy egyik betege sem kerülhessen kezei alá, hiszen kiugróan magas halálozási aránnyal rendelkezik.

Legalábbis az első rész sokkal inkább a csatározásokról szólt, addig a második epizódban már a heti ügyek kerültek a középpontba, arról nem is beszélve, hogy egyes karakterek kaptak egy kicsit más jellembeli tulajdonságokat, többek között Conrad is, akit a folytatásban már próbáltak egy sokkal szerethetőbb karakterré varázsolni az írók, ám véleményem szerint csak pont az ellentétét érték el, legalábbis nálam mindenképpen, hiszen azáltal, hogy nem vitte véghez azt, amit az első rész végén eltervezett, csak odaveszett egy kicsit a bátorságából, tökösségéből.

Persze ezen még bőven lehet változtatni, elég csak ráerősítenünk egy kicsit a romantikára, bár remélem, hogy ez nem fog megtörténni, mert akkor már tényleg nem sok minden választaná el attól, hogy egy Grey’s Anatomy klónná váljon. Mondom mindezt úgy, hogy Nic és Conrad érdekes párost alkotnának együtt, mindamellett, hogy a két színész között érezhetően megvan a kémia, mégis remélem, hogy a játékidő csak egy rövid szeletjét fogja elvenni a kettejük közt zajló se veled-se nélküled kapcsolat, és inkább a csatározásokra fókuszálnak majd, mert ettől válik egyedivé a sorozat.

Értékelés: 7/10.

Bármennyire is szeretnék több pontot adni a látottakra, a realitás talaján maradva mégsem tudok, de azért a hét pont sem egy rossz teljesítmény. A folytatásra pedig mindenképpen benevezek, már csak a színészek miatt is. És itt jegyezném meg, hogy több Emily VanCampet szeretnék, mert úgy tűnik, hogy itt is egy badass karaktert kapott, akárcsak a Revenge esetében. Remélhetőleg hamar megtalálja majd a hangját a sorozat, és akkor talán egy minőségi első évadot kapunk majd, amit nagy valószínűséggel nem fog követni második, figyelembe véve az eddigi nézettségi adatokat…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük