A lehető legrosszabbkor lett elkaszálva a sorozat.

Amennyire guilty pleasure-ként indult nálam, és szerintem a többségnél, idővel úgy kezdte magát kinőni a sorozat. Míg a második évadban főként inkább a színészi játékban éreztem pozitív változást, addig most, a harmadik évad első felében eljutottunk odáig, hogy történetileg és minőségileg is fejlődött a show, éppen ezért sajnálom, hogy már lesújtott Demoklész kardja, amikor már ennyire szívemhez nőtt. Persze nem azt mondom, hogy már elérte a csúcsot a sorozat, mert azért még bőven lenne hova fejlődni, csupán arra szeretnék célozni a monológommal, hogy igenis jó irányba kezdtek el lépni az írók, noha egy-két orbitális hiba azért most is becsúszott a gépezetbe, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és ahogy az lenni szokott, nem is fogok.

A fejlődés szerintem azért is valósulhatott meg, mert el kellett engedni bizonyos dolgokat. Ha hozzászoksz néhány kőbe vésett szerkezeti elemhez, akkor jobban is lehetett élvezni az epizódokat. Engem például sokáig az zavart nagyon, hogy az írók az (fél)évad nagyobb részében inkább az építkezésre és néha az időhúzásra fektették a hangsúlyt, és csak az utolsó két-három részben tették oda magukat igazán, és ellőtték a patronjaik 90 %-át, és ez nagyon igaz volt az eddigi három és fél évad során. Mégis megtanultam elfogadni, és nem bosszankodni, és ezáltal többre is tudtam értékelni az apróbb momentumokat. Ahogyan azt is megszoktam már, hogy a túl sok színész lévén nem jut sok idő egyes karakterekre. És igen, itt most szegény Izzie-re gondolok a leginkább, ami valószínűleg már az utolsó epizódokban sem lesz másképp…

És akkor, ahogy azt már megszokhattátok, a továbbiakban már spoileresen fogom folytatni a kiértékelést.

Ami tehát a történetet illeti, Lilith valóban kiváló főgonosznak bizonyult, sikerült még Sebastiant is túlteljesítette. Ráadásul az ő tettei szerintem sokkal jobban megvoltak alapozva, mint mondjuk Valentine-é, talán ezért is volt meglepő még a számomra is, hogy néha azért drukkoltam, hogy sikerrel járjon, és röhögjön egy nagyot a többiek képébe. Na jó, valószínűleg az is közrejátszott abban, hogy inkább a “sötét oldalnak” drukkoljak, mert tudtam, hogy így Sebastian is visszakerülhet a sorozatba, de mindenesetre az tény, hogy mennyire szórakoztató volt nézni, ahogyan folyamatosan megvezette főhőseinket. Ahogy az is, hogy általa Jace is egy új oldalát mutathatta volna meg, csak sajnos Dominic Sherwood nem nőtt még fel eléggé a feladathoz.

Sherwooddal ellentétben Katherine McNamara hatalmas fejődést mutatott az eltelt két év során, és ez alaposan meglátszott Clary-n is, aki végre bebizonyította, hogy igeni helye van az árnyvadászok között. Konkrétan olyan badass karakterré fejlődött, amelyet öröm volt nézni, ugyanakkor az írók kissé mégiscsak elvetették a sulykot nála, amikor akkora képességgel ruházták fel, hogy egy rúna által képessé vált visszahozni a halottakat. Túl nagy hatalmat adtak a kezébe, nem beszélve arról, hogy ezáltal kvázi a halál értelmetlenné vált, hiszen Clary mostantól képes lesz bárkit visszahozni. Sőt, tulajdonképpen mi akadályozza meg most már abban, hogy visszahozza az édesanyját? Akárhogy is nézem, a legracionálisabb vagyis, jobban mondva a legemberibb reakció az lenne, ha már most visszahozná őt nem? És így egyből át is válthatna Vámpírnaplók üzemmódba, ahol a lejtő egyik pontja pontosan a halál semmissé tétele volt. Mondjuk akár úgy is fel lehetne fogni az egészet, hogy úgy is csak pár rész maradt hátra a sorozatból, szóval nem tök mindegy, hogy elsütik-e ezt a kártyát vagy sem? Hát nem, nagyon nem!

De nem ez volt a félévad egyetlen negatívuma, hanem a rakás új szereplő behozása, majd parlagfüvön való heverésük. Amennyi beharangozták Magnus riválisának, Lorenzo Ray érkezését, pont annyira vált érdektelenné, ahogyan az egész Praetor vérfalkascsoportot sem tudtam túlságosan komolyan venni. Az egészben az volt a legszomorúbb, hogy ha egy kicsivel több játékidőt szánnak rájuk, akkor sokkal jobb is lehetett volna, az például kifejezetten tetszett, hogy Simon ennyire külön sztorivonalt kapott, és a Maia-val való kapcsolata is dübörgött ezerrel, mostanra Malec mellett ők váltak a sorozat egyik biztos párosává, ezért is dühít annyira, hogy mit terveznek velük a készítők a záróepizódokra. De erről majd egy külön posztban részletesebben is beszámolok.

Értékelés: 7/10.

Bármennyire is fejlődött a sorozat, és értékelem az írók nagyratörő terveit, be kell látni, hogy nincs idő mindenre, így lehet nem ártott volna egy-két történetszálat kivenni, és akkor máris pozitívabb lett volna a nagyobb kép. Egy erős hét pontot mindenesetre bátran megadom a harmadik évad első felére, és már most tudom, hogy mennyire nehezen fogok tudni majd elbúcsúzni a sorozattól. Mert bizony ez alatt a lassan két és fél év alatt, minden hibája ellenére nagyon megszerettem a sorozatot.