Sajnos bekövetkezett amitől mindenki tartott: A készítő kirúgása után a The Royals is kaszát kapott…

Az E! legalábbis nem kér többet a sorozatból.

Még tavaly novemberében robbant a bomba, amely szerint a The Royals showrunnere is több hölgyet zaklatott szexuálisan az eltelt évek során, amit többek között az előző sorozatának, a One Tree Hill stábtagjai is megerősítettek – hovatovább egy közlemény keretein belül meg is vádolták, amelyet Sophia Bush, Hilarie Burton és Bethany Joy Lenz is aláírt – ennek megfelelően pedig az E! rövid időn belül belső vizsgálatot indított, amelynek a végeredménye az lett, hogy végül kirúgták a kreátort.

Amikor erre sor került, akkor már a The Royals negyedik évada leforgatásra került, ami idén tavasszal került képernyőre, és azóta is nagy csend volt tapasztalható a sorozat körül. Valószínűleg nem véletlen, hiszen mégiscsak az egyik fő embert került eltávolításra, így szerintem minden rajongó fejében megfordult az, hogy bármennyire is nehéz belátni, de több indok szól a sorozat kaszálása mintsem a folytatása mellett.

Végül az E! vezetősége is “könnyebb megoldást választva” a befejezés mellett döntött, ám a sorozat gyártója a Lionsgate egyelőre nem adja fel a reményt, és a Deadline információi szerint jelen pillanatban aktívan tárgyal a szintén amerikai Pop csatornával egy esetleges ötödik évad érdekében.

A reményt tehát még nem szabad feladni, hiszen még megmenekülhet a sorozat, igaz azért csekélyke esély van rá, de bármi megtörténhet. Remélem, hogy hamarosan én is jó hírekkel szolgálhatok majd nektek, de ha mégsem valósulna meg, akkor kicsikét megnyugtat az a tudat, hogy a negyedik évad azért valamilyen szinten elvarrta a legtöbb szálat, és viszonylag happy enddel ért véget. Nekem pedig még hátravan három évadnyi élvezet, hiszen még mindig az első évadnál tartok

2 thoughts on “Sajnos bekövetkezett amitől mindenki tartott: A készítő kirúgása után a The Royals is kaszát kapott…

  1. Mit varrt el a 4. évad? Semmit. A végén annyi kérdés maradt, amihez további kérdések társultak, mint előtte soha.

    1. Egy angol cikkben olvastam (TVLine), amelyik a kasza hírét is leközölte, hogy viszonylag le lett zárva a sorozat, de akkor ezek szerint mégsem… 🙁
      Nagyon sajnálom, mindenesetre a közeljövőben tervezem ledarálni a sorozatot, mert az első évad anno nagyon bejött.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük