A vége felé kissé alábbhagyott az izgalom.
A 2015/2016-os tévés évad újoncai közül a legnagyobb meglepetése egyértelműen a Quantico, ami az ütős kezdést követően körülbelül az évad közepéig továbbra is izgalmas epizódokat szállított, ám azt követően a rengeteg új szereplőnek köszönhetően valahol félresiklott a dolog és alább hagyott a sorozat iránti érdeklődésem. A minőségileg hullámzó évadot követően azonban egy igazán minőségi évadzáró epizódot sikerült összehozni, és bizony sikerült alaposan meglepniük a terroristával kapcsolatban, annak ellenére, hogy nem feltétlenül értek egyet a választott személlyel kapcsolatban.
Kétségkívül nehéz fába vágták a fejszéjüket a készítők, amiért mindenféleképpen ragaszkodtak a flashback vagy inkább flashforward szerkezethez. A félévadzárót követően pedig nyugodtan le is zárhatták volna múltat, hiszen a jelenben történt terrorista utáni nyomozások idővel sokkal érdekesebbek lettek, mint a Quanticoban történtek, mégis ragaszkodtak a két szálon történő mesélésnek, aminek én tulajdonképpen örülök. Mindenképpen jár az elismerés, amiért a kiképzés során történtek nagyban kapcsolódtak és egyes esetekben ki is hatottak egyes karakterek jelenbeli cselekedeteire. Azt pedig már csak zárójelesen jegyezném meg, hogy a viszonylag hasonló tematikát folytató, flashback jelenetekkel tarkított Arrow írói példát vehetnének innen.
Az évad közepén bekövetkező színvonal csökkenés egyértelműen a túl sok szereplőnek volt köszönhető. Hiába kedveltem meg viszonylag hamar az Alexék felett járó évfolyamot, valahol mégiscsak a régiektől vették el a játékidőt, ráadásul néhány esetben nagyon kellett kapkodnom a fejem, hogy ne maradjak le a lényeges dolgokról, ezáltal pedig néha bizony rossz szájízzel álltam fel a székből egy-egy epizód után. Az új csapatból egyébként Drew fogott meg a leginkább, szerintem igazán jó párost alkothattak volna Alexszel, de tudtam, hogy csak ideig-óráig gondolták ezt komolyan az írók, és Alex végül Ryan mellett fog kikötni, akit valamiért a teljes évad alatt sem tudtam megkedvelni…
És ha már szóba került a főszereplő páros, azt egyértelműen kijelenthetem, hogy a szerelmi szálak egyáltalán nem a sorozat erőssége, sőt! Nagyon untam a kialakult szerelmi három és négyszögeket, ezek pedig olyan szappanos vonást adtak a sorozathoz, amiket valójában elhanyagolhattak volna. Sajnos túlságosan nagy teret kapott a romantika. A Shelby köré épült szerelmi háromszög volt talán a legfelháborítóbb, annak ellenére, hogy valamilyen szinten megértettem a lány cselekedeteit. Ezt mégsem hozom fel hibaként, hiszen ezáltal a csodálatos Marcia Cross karaktere csak még többet volt képernyőn. Hiányzott már a Született feleségek óta, remélem a második évadban is jelen lesz ha állandó szereplőként nem is, de visszatérőként mindenképpen.
És akkor ennyit tudtam írni anélkül, hogy bármi fontos eseményt előre lelőnék, Spoileresen értekezem tovább az évadzáróban történtekről.
Mivel az évad során elsősorban a kiképzésen részt vevő FBI ügynökökre helyezték a hangsúlyt, ezért értelemszerűen közülük vártam a hunyót, pláne annak fényében, hogy a pilot idejében még mintha arról lett volna szó, hogy Alex egy társa lesz a terrorista. Éppen ezért kisebb meglepetésként ért Liam árulása, bár hazudnék ha őszinte akarok lenni, egy kicsit fel voltam rá készülve. Ő volt az egyedüli karakter, aki szinte mindig tartogatott némi meglepetést, elég csak az Omahai eseményekre gondolni. Mindenesetre jól kimagyarázták az írók, hogy miért ő a tettes, és a dominó minden darabja összeállt azáltal, hogy bemutatták mégis hogyan próbálta Alexre kenni az egészet.
Értékelés: 7/10.
Mindent összevetve egy erős hét pontot megérdemel az első évad, de többet semmiféleképpen sem. Természetesen a második évadnál is ott leszek, kíváncsi vagyok ugyanis, hogy a CIA behozásával milyen irányba halad tovább a sztori. Henry Czerny castingolását pedig jó jelnek veszem, hiszen a Revenge során bebizonyította már rátermettségét, szóval itt is hasonló karaktert várok el tőle, mint Conrad Grayson. 🙂
