Első körben: The Royals

Ilyen egy igazán ütős kezdés.
Off: A múlthéten elég nagy szerepet kapott a Glee az oldalon, ami természetesen szándékos volt, hiszen szerettem volna méltón elbúcsúzni szeretett sorozatomtól, ami szerintem sikerült is, a héten viszont már visszatér a régi kerékvágás. 🙂
A minap volt szerencsém megnézni a pilotot, és egyáltalán nem bántam meg, hogy bepróbálkoztam a sorozattal. Konkrétan annyira élveztem az első részt, hogy alig várom már a folytatást. Még az sem zavart, hogy a negyven perc helyett majdnem egy órás lett a bevezető epizód, ugyanis sikerült megtölteniük az íróknak érdekes sztorival, de persze az egész mit sem érne a rendkívül jó karakterek nélkül. Bizony, a szereplőknek már az első benyomásra túllendültek azon a bizonyos papírmasé, kétdimenziós karaktertípusokon. Van itt túlságosan törődő anya, drog és alkoholfüggő lány, zsaroló személyzet, bimbózó románcok. Kell ennél több? 🙂

Cseppet sem mondanám hétköznapinak az alapsztorit, hiszen az angol királyi család életét mutatja, ugyanakkor a családi szálak miatt mégiscsak olyan a helyzet, hogy ez bárhol megtörténhetne, csupán jobban kell vigyázniuk, hogy pontosan mi is kerül ki a falakon kívülre, hiszen a figyelem középpontjába vannak, pláne, hogy a legidősebb gyerek meghalt, az örökösödési sorrendbe pedig Liam lett az első, aki eddig csak élte az életét, hiszen sosem gondolta volna, hogy egy nap még király lehet…

Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Lehet, hogy tele volt kiszámítható jelenetekkel,  gondolok itt arra, hogy pont most ismerte meg Liam Ophelia-t, vagy hogy Eleanor pont azt a figurát hozza, ami teljes mértékben érthető ilyen esetben, de amíg a körítés ennyire jó, addig ez engem ez cseppet sem érdekel. Sőtmitöbb, a legjobban pontosan Eleanor szála érdekel, aki mögött úgyérzem sokkal több van, mint amennyit megmutatott. Ráadásul a rész végén az új testőre még meg is zsarolta, ami nyilván hatással lesz majd a további cselekedeteire.

Azért a királynő, Helena sem semmi karakter, imádom, hogy ezer arca van. A publikum előtt próbálja a megértő, kedves, ám ugyanakkor sohasem elgyengülő arcát mutatni, ha pedig a gyerekeiről van szó, akkor képes bármeddig elmenni. Ilyenkor átváltozik igazi badass karakterré, amit nagyon bírok. Kíváncsi vagyok, miképp fog majd viszonyulni Ophelia-hoz a továbbiakban, aki nyíltan jelezte neki, hogy nem fél tőle, és nem is tud elbánni vele. Kíváncsi vagyok ugyanakkor a múltban történt eseményekre is, ugyanis pedzegették itt nekünk, hogy Ophelia anyja nagyon jó viszonyban volt a királyi családban, és pomnt ez okozta a vesztét.

De nemcsak a szoros család érdekes, hanem a távolabbi rokonok is, gondolok itt például a király testvérére, aki szerintem bármit képes lenne elkövetni, hogy a hatalomra kerüljön, vagy legalábbis, hogy bátyja ne törje meg a királyságot. Ez esetben még azt is eltudom képzelni, hogy összefog Henena-val. Lesznek még itt meglepetések szerintem. 🙂

Értékelés: 10/10.
Kész, sikerült engem kilóra megvenniük. Nagyon remélem, hogy a folytatás is olyan jó lesz, mint az első rész. A tervek szerint majd csak akkor fogom folytatni a sorozatot, miután levetítésre került a teljes első évad, ám nincs kizárva, hogy a kíváncsiságom hamarabb beadja a derekát, és heti nézős lesz. Majd meglátjuk. Addig is egy jó hír: a remek nyitásra való tekintettel, az E! csatorna már be is rendelte a második évadot! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük