Első körben: Liv And Maddie

Már nagyon kinőttem én a Disney-s sorozatokból.

Holnap 10.30-kor hazánkban is kezdetét veszi a Disney sorozat vadiúj sorozata, a Liv és Maddie. Decemberben már láthattuk a sorozat első epizódját, holnap pedig következik a második epizód. Az első részt jó magam is csekkoltam, hiába írtam azt a Victorious kritikában, hogy nem fogom, megtettem. Összességében nem volt rossz a Pilot, mégis már nagyon azt éreztem, hogy már rég nekem valók ezek a sorozatok.

Az alapsztori a következő: Liv egy sztár, aki miután befejeződött a sorozatba, hazaköltözik. Van egy ikertestvére Maddie, de a két lány csak külsőleg hasonlít egymásra, egyébként teljesen más személyiségek. Van még egy öccsük és egy bátyjuk is. És ha ez nem lenne elég, mind a lét szülei ugyanabban az iskolában dolgoznak, ahova a lányok járnak.
Mint már írtam nem volt rossz a Pilot, de nem varázsolt el annyira, mint annó a Sok sikert, Charlie! Talán azért is, mert azóta már eltelt pár év, idősebb lettem, és már jobban lekötnek a “valódi sorozatok” (gondolok itt például a Grey’s Anatomy-ra és társaira), és talán azért is, mert újra egy olyan sorozatot készített a Disney, amiben van egy olyan szereplő, aki sztár. Ez a második indok egyébként nem tl mérvadó, mert a Hannah Montana-t imádtam, igaz annak már négy éve vége. Hogy repül az idő. 🙂
Egy szó mint száz, engem már nemtud lekötni egy olyan sorozat, amiben van egy természetfeletti/sztár karakter. Abból a kórszakból már kinőttem.
Értékelés: 7/10.
Nem volt rossz a rész, voltak vicces momentumai, mégsem fogott meg annyira a sorozat. Azt hiszem mostantól kezdve csak vizsgaidőszakokban fogok Disney és Nickelodeon sorozatokat nézni, amikor is már annyira fáradt az agyam, hogy nem keresek “logikai kapcsolatokat”, egyszerűen csak élvezem a vicces részeket, és természetesen szigorúan csak darálva.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük