Kissé összecsapottnak érzem az egészet…
Akárcsak a második évad idején, úgy ezúttal is megmaradt heti nézősnek a számomra a Supergirl, ám megmondom őszintén, pont emiatt becsapóssá is válhat ez a felállás, hiszen amikor darálsz egy sorozatot, akkor a teljes/fél évad eseményei egyszerre történnek meg a szemed előtt, és egyszerűen levonhatod a következtetéseket, addig ha hétről-hétre követed a történetet, akkor bizony könnyen belesétálhatsz abba a hibába, hogy míg a részek végén jó érzéssel állsz fel a számítógéptől, ám jobban belegondolva bizony több hibát is felfedezel idővel. Nos, sajnos most pont ez a szituáció történt meg velem, a Supergirl harmadik évadának eddigi epizódjai ugyanis bőven hagynak kivetnivalót maguk után, miközben a sorozat iránti rajongásom egy percre sem szűnt meg. Belátom, eléggé faramuci helyzet ez az egész, amit megpróbálok kifejteni a továbbiakban.
A legelső érzésem a látottakkal kapcsolatban, hogy mintha túl sok mindent szerettek volna belecsempészni ebbe a tizenhárom epizódba, és ez szinte minden téren igaz. Vegyük csak alapul Kara magánéletét, ahol Mon-El visszatérésével csak még inkább bonyolódott helyzet, ráadásul utóbbi a Legion által kapott egy igencsak érdekes történetet, amit azonban időhiány miatt képtelenség lenne bővebben kifejteni. Az eddig megismert szereplők és helyzet alapján simán fel lehetne köré építeni akár egy külön sorozatot is, ám kétlem, hogy ez lenne a készítők hosszútávú terve, éppen ezért sem bánnám, ha ezt az egészet még a közeljövőben lezárnák, hiszen így csak a többi állandó szereplőtől veszik el az értékes játékidőt. De erről egy picit később.
A magánéleti vonalnál megmaradva, a sorozatos szakítások sem tettek jót a sorozatnak. Értem én, hogy erős és minden szempontból független nőként kell bemutatni Karát és Alexet, de véleményem szerint ez akkor is megállta a helyét, amikor kapcsolatban voltak. Ráadásul mindkét párost nagyon közel került hozzám, Maggie hirtelen kiírásáért pedig elmondhatatlanul vérzik a szívem, ráadásul a színésznő pont most kapott egy újabb sorozatban állandó szerepet, így nagy valószínűséggel már visszatérő szereplőként sem számíthatunk rá a továbbiakban, ami tényleg nagy kár, mert több lehetőség is lett volna a karakterben.
A szuperhősös szériák egyik elengedhetetlen eleme az aktuális főgonoszok bemutatása, motivációinak megismerése, Reign azonban közel sem fogott meg annyira, mint a korábbiak, ettől függetlenül elismerem, egész jó sztorit kanyarítottak köré, az pedig külön pozitívum, hogy a korábbi ellenségeket sem feledték el, és most már végre Lilian Luthor is rács mögé került, a kérdés már csak az, hogy mennyi időre. Azért nem bánnám, ha a későbbiekben néha még felbukkanna, Brenda Strong ugyanis több mint kiválóan hozta ezt a negatív figurát. Reign kapcsán azonban nemcsak a végkimenetel, hanem Ruby-nak köszönhetően sok-sok mindent lehet látni előre, ám én egyáltalán nem vagyok a kiszámíthatóság ellen, feltéve, ha jól fogják tudni mindezt tálalni.
A kritika elején pedzegetett ‘sok történetszál behozása egy félévadra’ szindróma egyik legnagyobb mellékhatása a mellékszereplőkön csattan, akikkel hol foglalkoztak az írók, hol nem. Példának okáért, végre James is kapott egy kisebb szálat a magánéletét nézve amit hol elővesznek hol nem, miközben Guaridan feltűnően eltűnt, de mondjuk még mindig szerencsésebb helyzetben van, mint Vince, aki jóformán már csak a munkája révén van még mindig benne a sorozatban.
Értékelés 7/10.
Mivel a második évad második felére 8 pontot kaptam, éppen ezért legjobb szándék ellenére sem tudok most 7-nél többet kiosztani. De azért ez sem egy rossz pontszám, csak azért bőven lenne hova fejlődni, vagyis jobban mondva visszatérni a régi dicső helyre. Az esély mindenesetre adott, aztán majd két hónap múlva meglátjuk, hogy hogyan fejeződik be végül ez a harmadik etap. Ó, és még mielőtt elfelejteném, remélem legalább az évadzáró epizódra ismét visszatér Cat Graham! 😉
