Insatiable: Augusztusban érkezik a Netflixre a The CW korábban passzolt sorozata!

Több mint egy év várakozás után végre elindul a sorozat.

Eredetileg a The CW 2017/2018-as tévés évadra szánt projektjei között szerepelt a sorozat, ám a csatorna vezetősége még tavaly májusban passzolta, amit végül a Netflix mentett meg, rögtön egy 13 epizódos első évad berendeléssel. Ám azóta nagy csend volt a show körül, olyannyira, hogy már az is felmerült bennem, szépen lassan végül mégiscsak kaszálták az egészet. Szerencsére a félelmem nem vált valóra, sőt!

A napokban kijött az első előzetes, amely már a premierdátumot is hirdeti, az Isatiable két hét múlva, egészen pontosan augusztus 10-én fog elrajtolni, és mivel a Netflixtről van szó, így nagy valószínűséggel egyből elérhetővé válik majd a teljes első szezon.

A fentebb látható trailer nagyvonalakban remekül bemutatja, hogy mire számíthat az, aki benevez a sorozatra, adott ugyanis egy korábban duci lány, akit rengeteg bullying ért a középiskolában, ám miután sikerül látványosan lefogynia, az osztálytársai is másképp viszonyulnak hozzá ezentúl. Patty azonban nem dől be nekik, és elhatározza, hogy indul a szépségkirálynő választáson, miközben folyamatosan bosszút áll egykori zaklatóin. Egy ideig még érthetőek is Patty tettei, egy ponton túl azonban már kezd túllőni a határon, ami azért a videóban is észrevehető, ha jobban megnézitek.

Az Isatiable tehát hamarosan elérhetővé bálig a streaming szolgáltató felületén, én pedig igyekszem minél hamarabb csekkolni, ebből adódóan tehát kritika is várható majd a közeljövőben a sorozatról. Addig is csodáljátok meg a trailerrel egyidőben kijött posztert is, amelyen Debby Ryan olyan arcát mutatja meg, amit a Disney sorozataiban sosem. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük