Ez aztán a gyors fejlemény! Már az egyik bűbájos szerepét is kiosztották!

Kíváncsi vagyok, vajon a többiekről mikor fog lehullani a lepel.

Alig pár nappal számoltam be nektek azzal kapcsolatban, hogy megvolt az első casting a készülő Charmed reboottal kapcsolatban, ehhez képest pedig tegnap robbant a bomba, mely szerint az egyik bűbájos szerepére is megtalálták a színésznőt, ráadásul pont arról a nővérről van szó, akinél a karakterleírások alapján az eddigi legtöbb változást eszközölték. Pontosan, Piper akarom mondani Mel Pruittról van szó, akinek még az ereje is ugyanaz lesz, mint “elődjének”.

A készítők végül az eddig viszonylag ismeretlen Melonie Diaz mellett tették le voksukat, akit eddig olyan ikonikus sorozatban láthattunk epizódszereplőként, mint a Kés/Alatt, a Született detektívek, a Miami helyszínelők vagy éppen a Csajok. Külön érdekesség, hogy a színésznő a való életben is leszbikus, így remélhetőleg olyan párt választanak majd neki a sorozatban, akivel meglesz az a bizonyos kémia.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük