Egy rém rendes család: Tizenhat évvel később

Bizony, már tizenhat év telt el a sorozat befejezése óta!

Míg másoknak a Jóbarátok az örök kedvenc, addig nekem Al Bundy és családja. Rajtuk nőttem fel, és minden részét nagyon szerettem. Éppen ezért nagyon nem örültem, hogy nem kapott anno a sorozathoz méltó lezáró részt… De térjünk vissza a lényegre, hisze e poszt lényege az, hogy bemutassam nektek, pontosan mit is csináltak a színészek a sorozat befejezte után, és mivel foglalatoskodnak manapság.

Ed O’Neill: 1997-ben fejeződött be a sorozat, de csak 1999-ben tért vissza a képernyőre Angelina Jolie és Denzel Washington oldalán A csontember (The Bonecollector) című filmben, amelyben egy nyomozót játszott. Ezt követően lehetőséget kapott A tizedik királyság (The 10th kingdom) című rövid sorozatban, majd 2003-ban a Dragnet című 1951-es sorozat remake-jében. A szériát azonban két évad után levették a képernyőről. Több kisebb filmes szerep után, úgy tűnik, ismét sikeres úton halad, ugyanis már négy éve állandó tagja a Modern Family című sorozatnak (itthon stílszerűen Egy rém modern család címen fut az RTL Csoport csatornáin, míg az HBO Modern család címmel vetíti a premier részeket). 2011-ben pedig megkapta csillagát a Hollywood Walk of Fame-en, melynek ünnepségén Katey Sagal is jelen volt. Ami a magánéletét illeti, Ed O’Neill boldog házasságban él feleségével és két gyermekével.

Katey Segal: Katey-nek szintén 1999-ig kellett várnia egy szerepre a sorozat befejezése után. Nemcsak a Futurama című sorozat Leelájának lett szinkronhangja, de két filmben is szerepet kapott, A mindentudó ház (Smart House) és a Szerelem mindenek felett (God’s New Plan)-ben. 2002-ben megkapta az egyik főszerepet az éppen induló Pimaszok (8 Simple Rules) című sorozatban, mely három évig futott. 2004-ben hozzáment harmadik férjéhez, Kurt Sutterhez, valamint kiadta második albumát, Room címmel. 2007-ben világra jött közös gyermekük, Esmé, egy béranya segítségével. Katey is, Ed O’Neillhez hasonlóan, egy másik sorozatban tért vissza a képernyőre 2008-ban. A Sons of Anarchy (itthon Kemény motorosok) című széria matriarkáját, Gemma Teller Morrow-t játssza immáron hat éve.
Christina Applegate: Talán Christina a sorozat sztárjai közül a legsikeresebb, hiszen a Rém rendes után rögtön megkapta a Jesse című vígjátéksorozat címszerepét, melyben egy egyedülálló anyaként kellett boldogulnia. A sorozat sikeres volt a kritikusok és a nézők szemében is, de így is csak két évadot élt meg. Ezután Christina inkább a mozi világa felé fordult, több filmes szerepe volt: Reszkess Amerika! (Just Visiting), Édes Kis Semmiség (The Sweetest Things), Flört a Fellegekben (View from the Top), A Híres Ron Burgundy Legendája (Anchorman), Túlélni a karácsonyt (Surviving Christmas) vagy éppen a Suzanne naplója (Suzanne’s Diary for Nicholas). Saját musicalje is volt a Broadway-en a Sweet Charity, amely egy évig volt műsoron. 2005-ben, miután musicaljét törölték, egy sötétebb időszak következett életében: elvált férjétől, Johnathon Schaech színésztől, és a filmszerepek is elkerülték. Majd 2007-ben egy amnéziás nő szerepében tért vissza a Samantha Who? (Nem ér a nevem) című vígjátéksorozatban. 2008-ban mellrákot diagnosztizáltak nála, melynek következtében dupla maszektóimát hajtottak végre rajta, ezt követően pedig 2009-ben véget ért a sorozata. Utána ismét nagy sikerű filmekben szerepelt úgy, mint a Hétmérföldes Szerelem (Going the Distance) és az Elhajlási Engedély (Hall Pass). 2011-ben megszületett első gyermeke, Sadie Grace, de nem hagyott sok időt magának, ugyanis még ebben az évben elfogadta Reagen Brinkelyként szerepét az Up All Night című vígjátéksorozatban, amely összesen két évadot élt meg.
 
David Faustino: Ő volt az egyetlen, akinek nem igazán sikerült legyűrnie a skatulyát. Ugyan több tucat filmben szerepelt a sorozat óta, de ezek mind B kategóriás filmek voltak, és egyik sem volt igazán sikeres. Leginkább 2007-ben lehetett hallani róla akkor is válása, valamint a drogbotránya miatt. Történt ugyanis, hogy egy éjszakai közúti ellenőrzés során ittas állapotban elkövetett rendzavarás és kábítószer (marihuána) birtoklása miatt letartóztatta, majd nyilvántartásba vette a floridai rendőrség. A jelentés szerint egy útkereszteződés közepén a volt feleségével vitába keveredett az autóban, melyből előbb az ablakon keresztül igyekezett kimászni, majd miután ez nem sikerült, az ajtón kiszállva gyalog próbált távozni az intézkedő rendőr elől. 2009-ben elindította websorozatát, a Star-Vinget. Bud skatulyáját meglovagolva – hamár leküzdeni nem tudta – tulajdonképpen arról szól, hogy küzd a sorozat óta a színészek világában. Az egyik részben Ed O’Neill, Katey Sagal és Christina Applegate is szerepelt. Tizenkét rész után azonban véget ért a websorozat.

Amanda Bearse: Amanda a sorozat befejezése óta eltűnt a képernyőről. Már a sorozat ideje alatt is rendezett harminc részt, így nem csoda, hogy utána inkább a rendezés felé fordult. Olyan sorozatok köthetők nevéhez, mint például a Jesse (Christina Applegate főszereplésével), a Dharma & Greg, a Két srác, egy csaj és egy pizzéria, Sabrina, a tiniboszorkány vagy a Nikki. 2007 óta dolgozik a Logo nevű, elsősorban homoszexuálisokat célzó tévécsatornának, amelynek Rosie O’Donell-lel a The Big Gay Sketch Show című sorozatot rendezte. 2010-ben összeházasodott Carrie Schenkennel. Mindkettejüknek egy gyermeke van (Amanda örökbe fogadta lányát, Zoét).

Ted McGinley: Ted az ötödik évadban csatlakozott a stábhoz. A sorozat után visszatérő szereplő lett az Esti meccsek (Sports Night) című sorozatban. Számos filmben szerepelt, mint A nagy csapat harmadik része (Major League: Back to the Minors), Fruska-gate (Dick), ő volt a főszereplője a Pánik a föld alatt (Daybreak) című katasztrófafilmnek, kapott egy kisebb szerepet a Pearl Harborben, majd egy újabb katasztrófafilm főszerepét játszotta el a Jégviharban (Frozen Impact). 2003-ban szerepet kapott a Hope & Faith című sorozatban, amely három évadot ért meg. Ő játszott a főszerepet a Hallmark szerelmes filmjében, a The Note-ban melyet folytatás is követett. 2008-ban szerepelt a Dancing with Stars című celeb-realityműsorban, ahol másodikként esett ki falábai miatt. 2011-ben kijött karácsonyi filmje, a The Christmas with Capital C. A magánéletét tekintve megnősült, és két gyermeke van. Tavaly kettő, idén pedig három filmje fog megjelenni. 

David Garrison: David elsősorban színpadi színész, ezért is hagyta ott a sorozatot 1990-ben a negyedik évad közben. El akarta kerülni a skatulyát, és vissza szeretett volna térni a színpadra. Szerződésbontás után azonban szerepelt egy rövid életű sorozatban a Working It Outban, valamint visszatért még négy rém rendes-epizódba. Tévében inkább csak epizódszerepekben jelent meg (Sabrina a tiniboszorkány, Nikki, Ed, Szeretünk Raymond). Valamint 2006-ban szerepelt a Pörgess fel, baby! (Whirlygirl) című filmben. Sokáig úgy tűnt, hogy 2009-ben vállalt utoljára szerepet Az elnök emberei-ben. Négy év kellett ahhoz, hogy visszatérjen a képernyőre, idén vendégszerepelt A férjem védelmében és A stúdió című sorozatokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük