9-1-1 (911 L.A.): Íme négy ok, hogy miért kezd el nézni azonnal a sorozatot!

Továbbra is az egyik legerősebb sorozat a lineáris televíziózás palettáján.

Már az ötödik évadát tapossa a FOX segélyhívó sorozata, a 9-1-1, én pedig elég mostohán bántam szegénnyel, hiszen az első évadot még a televíziós sugárzással egyidőben végignéztem, és utána parkolópályára tettem, magam sem tudom igazából miért. Na de minden rosszban van valami jó, hiszen darálás szempontjából annál előnyösebb helyzetben voltam, így egyhuzamban csekkoltam három szezont is a közelmúltban. A friss élményekkel felbuzdulva, gondoltam felsorolok nektek 5 pozitív (és 1 negatív) okot, hogy miért is érdemes bepróbálkozni a sorozattal, ha már anno a pilotkritikám nem volt elég meggyőző a számotokra.

#1. Érdekfeszítő hívások

A sorozat mozgatórugója a szereplők magánéletbeli eseményei mellett egyértelműen a vészhelyzetekből adódik. Pont ezzel kapcsolatban is fogok a későbbiekben megfogalmazni egy aprócska negatív hangvételű észrevételt, de előbb fő az optimizmus alapon, jöjjön a pozitív része. A legapróbb helyzetektől a legéletveszélyesebbekig tényleg sokféle eset megfordult már a sorozatban, meglehetősen széles skálán dolgoznak a készítők, amivel nincs is semmi baj. Sokszor pont a kínos helyzetek dobták fel a hangulatomat, amikor például hőseink magánéleti válságon mentek keresztül. Külön öröm volt, amikor egy-két később visszaköszönt egy másik epizódban is, lásd a jackass stílusra hajazó, értelmetlenül veszélyes videókat készítő fiatalembereket. De a füves sütit készítő páciens is feldobta a teljes epizódot. Na de több spoilert már tényleg nem árulok el.

#2. Szerethető karakterek

Ryan Murphy és csapata már a Gleevel is bebizonyította a számomra, hogy képesek ők valódi emberi karakterek kreálni, és nincs ez másképp a 911 L.A. esetében sem. Mindegyik főhős szerethető a maga módján, nem is tudnék kiválasztani egy kedvencet, de ha mindenképpen említenem kellene egy nevet, akkor Athena mellett tenném le a voksom. Nem titok, mindig is szerettem a független és erős női karaktereket, mondjuk Grant őrmester már képes átesni a ló túloldalára is, mégis mindig van valaki, aki egy kicsit visszazökkenti a helyes mederbe. Talán akkor érdemelte ki egyértelműen, hogy őt említsem meg, amikor elmesélték az ő sztoriját is, merthogy minden főbb karakter kapott egy előzménytörténetet egy-egy epizód erejéig. Remek alkalmat biztosítottak ezáltal, hogy mégjobban elmélyítsék a szereplőinket, és ezáltal olyat is megkedvelhessünk, akit előtte talán nem. Különösen igaz ez nálam Chimney esetében, akit az első évadban nem nagyon kedveltem, de idővel kicsit finomítottak rajta, ami azért Maddie-nek is köszönhető.

#3. Senkit sem hagynak hátra

Mondjuk ez az érv akár a 118-as egység mottója is lehetne, de való igaz, minden témára illetve személyre nagy hangsúlyt fektetnek és nem lóg csakúgy a levegőben, hanem igyekeznek lezárni azt, nem kivétel ez alól Buck és Abby párosa sem. Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Abby megformálója, Connie Britton csak az első évadra írt alá, és bár igyekeztek az évad végén minden szálat lezárni vele kapcsolatban, egyet azért mégiscsak meghagytak Buck személyében, és nem éreztem fairnek szegény sráccal kapcsolatban. Végül azonban a készítőknek sikerült rávenni a színésznőt a visszatérésre, így a harmadik évadban két, vagyis tulajdonképpen másfél rész erejéig visszatért, és ezzel méltó lezárást kapott a kapcsolatuk, amit bár nem volt jó nézni, mégis minden néző egy kicsit megnyugodhatott egy kicsit, és Buck is elindulhatott végre a továbblépés felé.

#4. Imádnivaló párosok

Csakúgy, mint anno a Glee, a 9-1-1 is tele van szerethető és talán még tartósabb párosokkal is. Mondjuk az én kedvenc párosom már pont nincs együtt  – szip-szip Abby és Buck – de azért a többieknek is jó párost alkotnak. A legviccesebb az egészben, hogy a rajongók által legjobban kedvelt páros mégcsak nincsenek is együtt, mégis hihetetlenül jól működik köztük a kémia köztük. Eddie és Buck barátsága, vagy nevezhetjük akár angolosan bromance-nek is, olyan erős, sokszor tényleg úgy viselkednek, mintha együtt lennének, különösen, amikor képben van Eddie gyereke, Christopher is. Bármennyire is elnézném őket együtt, úgy érzem így kerek egész az ő történetük, így remélem, hogy a későbbiekben sem fognak engedni a rajongói nyomásnak, és megmarad a vonzalom plátói formában.

#-1. Határ a csillagos ég

Bármennyire is szeretem a sorozatot, nem mehetek át rajongóba, és kritikus szemmel nézve sajnos kénytelen vagyok megemlíteni egy negatív dolgot Minden évben igyekeznek az írók felspannolni magukat, és még nagyobb természeti katasztrófát bemutatni egy-két rész erejéig, amivel kissé hiteltelenné vált a sorozat. Értem én, hogy Hollywoodban járunk, ahol a földrengéstől kezdve a cunamikon át bármi megtörténhet, de mégis mennyi az esély arra, hogy rövid időn belül mindezek felváltva bekövetkeznek? Egyáltalán miért laknak ott ennyien, ha minden évben ilyen szinten lesújt a természet a lakosokra? Annak ellenére, hogy mindig kihozták a helyzetből a maximumot, szerintem nem minden évadban bemutatni ehhez hasonló nagyobb szerencsétlenkedéseket.

Értékelés: 9/10.

Mindent összevetve valóban az egyik legjobb sorozat a 9-1-1, amit nyugodt szívvel tudok ajánlani megtekintésre, különösen azoknak, akik nagy Harmadik műszak vagy éppen Grace klinika rajongók. Nagyon várom már az ötödik évadot, ugyanis eléggé függővéggel zárult a negyedik, de szerencsére már a Prime is elkezdte adni a friss részeket, így hamarosan én is folytathatom a 118-as állomás mindennapjainak nyomon követését. Addig is inkább belekezdek a testvérsorozatába, remélem a 9-1-1 Lone Starban sem kell majd csalódnom. Oh, és már gőzerővel dolgoznak egy harmadik spin-offon is, úgyhogy nagy valószínűséggel lesz majd mit néznünk az elkövetkezendő pár évben. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.