Nagyon vegyes érzésekkel vágtam neki ennek az évadnak, ugyanis tudtam, hogy ez az utolsó, és több nincs.
Utoljára láthatom a négy feleséget és családjukat, utoljára látom a Lila Akác Közt. Éppen ezért nagyon reménykedtem, hogy méltóképpen fejeződik be a történet, és egy ütős évaddal mondanak búcsút a szereplők. Azt kell mondanom, ez hellyel-közel sikerült is. Ebben az évadban nem az új szomszéd hozott titkot magával, hanem a hetedik évad utolsó részében történt dolgot vitték tovább a készítők, amit nagyon jól megoldottak. Susan, Bree, Gaby és Lynette tehát próbálták élni az életüket, remélvén, hogy a titkuk sosem fog kiderülni, ám mint tudjuk, itt a Lila Akác Közben semmi sem maradhat titok.
Spoileresen folytatom a továbbiakban!
Bree: Ebben az évadban úgy érzem, újra Bree kapta a legjobb történetet. Nagyon jó volt, amikor megkapta ugyanazt a levelet, amit May Alice is. Ez egyfajta keret volt. Titkolózni kezdett a többiek előtt, őket védve, hisz megvolt a saját bajuk, és amikor kiderültek az üzenetek, mindenki elfordult Bree-től. Őszintén szólva legszívesebben felpofoztam volna Susan-t, Gaby-t és Lynette-et, mert nem álltak ki barátjuk mellett. Bree pedig bánatában az alkoholhoz nyúlt újra. Kiforgatták a karaktert és a feje tetejére állították, ami zseniálisra sikeredett! Marcia-n pedig látszott, mennyire élkvezi ezeket a jeleneteket! Bárcsak tovább láthattuk volna az iszákos, az utca prostija Bree-t. Az amikor pedig öngyilkos akart lenni, nagyon WTF momentum volt, bár tudtam, hogy úgysem fogja megtenni, mégis nagyon jó volt. Végül jött Renné és megmentette. Bár már nem szeretem Orson-t, nagyon jó volt őt visszahozni, ugyanis kiderült, hogy írta a leveleket és ő ütötte el Chuck-ot, megvédve Bree-t. Látszott Orson-on, hogy szinte megőrült, annyira vissza akarja kapni Bree-t, ami újból egy keret volt, hisz a harmadik évadban Alma őrült meg Orson-ért. Mikor Bree végleg tudatta vele, hogy soha többé nem akarja látni, Orson bizonyítékokat küldött a rendőrségnek Alejandro halálával kapcsolatban. Az évad vége felé pedig jöttek a tárgyalások, és végül Karen megvédte a lányokat.
Gaby: Gaby is próbálta tovább élni az életét a tragédia után, ami neki sikerült is, ám Carlos-nak nem. A bűntudat miatt először Susan-nal lett jóban, mert úgy érezte, hasonló dolgokon mennek keresztül, majd amikor Mike eltiltotta tőle, az alkoholba fojtotta bűntudatát. Végül elvonóra ment. Így minden feladat Gaby-ra szakadt, akit sajnáltam. Végül minden jóra fordult, Carlos meggyógyult és visszatért, ám otthagyta a céget, hogy tanácsadással foglalkozzon, így Gaby lett a kenyérkereső. Nagyon tetszett az, ahogy felcserélték a szerepeket, és ezentúl Gaby hozza haza a több pénzt.
Lynette: Az évad elején nem érdekli annyira a férje, csak azután kezd el érdeklődni utána, amikor már Tom összejött Jane-el. Megérdemelte volna, hogy ne jöjjön újra össze Tom-mal, hiszen mikor az évad elején lefeküdtek, Tom akkor rendbe akarta hozni házasságát, ám Lynette nem. Végül is jók voltak azok a jelenetek, ahogyan Lynette próbálta visszacsábítani Tom-ot, és kifúrni Jane-t. A fináléban azonban újra összejöttek.
Susan: Susan és Mike kapcsolata egy picit ellaposodott, ez részben na gyilkosságnak is köszönhető. Susan tudta a legkevésbé feldolgozni amit tettek, ezért az elején megpróbált mindig bajba kerülni, hogy enyhítse a bűntudatát, ami nagyon jó jeleneteket okozott. Majd jött a festéskezdés, amikor is lefestette a gyilkosságot, Chuck-nak ezzel megadva a végső bizonyítékot. Végül, hogy tovább tudjon lépni felkereste Alejandro családját, ahol kiderült, hogy a mostani 15 éves mostoha lányát épp úgy megerőszakolta, mint annak idején Gaby-t. Susan ekkor rájött, hogy Alejandro tényleg rossz ember volt, aki megérdemelte a halált. Végül az évad vége felé olyan dolog történt, ami sokkolt engem: az uzsorás, akitől Ben pénzt kért, zaklatni kezdte Renee-t, akit Mike megvédett, erre válaszként az uzsorás megölte Mike-ot! Nagyon sajnáltam, hogy így írták ki Mike-ot, Susan nagyon megérdemelte volna, hogy együtt öregedjenek meg. A temetés utáni jelenetek, amikben Susan és MJ volt, nagyon jók voltak, látszott rajtuk, mennyire szenvednek Mike halála miatt. Nagyon sajnáltam őket.
Renee: Végre többet tudtak az írok most kezdeni Renee-vel, mint az előző évadban. Most már éreztem, hogy ő nem egy Edie 2.0, hanem egy teljesen már személyiség. Ez a csiki-csuki közte és Ben között jó volt, végül összeházasodtak.
Értékelés: 8.5/10.
Lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok, de akkor is megérdemli azt a 8.5 pontot az utolsó évad. Nagyon fog hiányozni a sorozat, bár még nem búcsúztatom, hiszen holnap érkezik még egy utolsó kritika a fináléról!