A Bajos csajok a mozivászon után a színház berkeibe is betör!

Ráadásul már a casting is lezajlott.

Lindsay Lohan folyamatos próbálgatásai ellenére egy újabb film készítése továbbra sincs napirenden, a Broadway azonban mégis fantáziát látott az alapsztoriban, olyannyira, hogy még idén bemutatják a film színházi változatát, amelyben a szereplők dalra fognak fakadni. Személy szerint kissé nehezen tudom elképzelni, hogy lehet ebből kialakítani egy musicalt, Tina Fey közreműködésével mégis összehozta a rendező és koreográfus Casey Nicholaw, valamint Nell Benjamin, író, a zenét pedig Jeff Richmond szerezte.

Az EW nemrégiben készített egy montázst, amelyeken a film és a musical szereplőinek képeit tette egymás mellé, a továbbiakban ezt megtekinthetitek ti is. Első ránézésre próbáltak az eredeti színészekhez hasonló arcokat kiválogatni, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire lesz siker vagy sem. Kitudja, talán ha elég érdeklődés lesz iránta, talán Tina Fey is nyitottabb lesz a folytatás elkészítésére! 🙂

Következzenek tehát a színházi és filmbeli színészek arcképcsarnoka, zárójelben természetesen a filmbeli színészek neveit találjátok.

Mr. Duvall – Rick Younger (Tim Meadows)

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük